Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben
bői, ötdekányi sós halból és fekete kenyérből állt. Ottóék szótlanul majszolták a kenyeret. Szomorúság ült tekintetükön. Mig mindig nem ocsúdtak fel, még mindig nem tudták 1953. májusában felfogni mit jelent a szó, HAZAMENTEK. Hat órakor lágerszerte harsogott a vezényszó:- Sorakozó munkára! Munkára sorakozz! A gyezsumij a kapunál felfüggesztett síndarabot verte kalapáccsal. Ottóék megöleltek bennünket, szótlanul búcsúztak. Ottó fülembe súgta édesapja címét, aztán a többiekkel együtt beállt a sorba. Vissza-vissza tekintve integettek, és egymásba karolva elhagyták a lágert. A kivonulást követő proverkán már nem vettek bennünket számba. Papíron már nem tartoztunk a létszámhoz. A vahta előtti pádon vártuk a fejleményeket, a vonat érkezését, tőlünk nem messze pedig a húsz német. Nehezen telt az idő. Elérkezett az ebéd ideje. A szabadulást jelentő vonat sehol. Kérdésemre a gyezsurnij egyre csak hajtogatta: -Szkora, szkora pojegyite! /Nemsokára utaztok./ Nem ment le étel a torkomon, nem tudtam enni. Az izgalomtól összeszorult gyomorral néztük egymást. Igaz, ekkor már rajzott Szibéria kellemetlen vendége: a muslinca. Tömegesen lepték el a tányérjainkat. Belepotyogtak a levesünkbe. Ezeket az undorítóan szemtelen apró, fekete bogárkákat azelőtt nem ismertem. A sarkvidéken nyáron sem volt a hőmérséklet plusz tíz foknál magasabb, ott ezek az élősdiek nem tették még elviselhetetlenebbé az amúgy is nehéz életünket. Kezdetben megpróbáltam a feketeséget levesemből kikanalazni, hasztalan igyekeztem, mindig több és több esett bele. Rájöttem, ha kimerem a levesem,éhes maradok, hát bekanalaztam a bogaraktól fekete levest. Nem haltam bele. Jött a gyezsurnij.- No poebédeli? /Na ettetek?/ - kérdezte. - Tagdá pojehali! /Akkor utaztok!/ Felálltunk, csomagjainkkal kezünkben elindultunk a kapu felé. Velünk jöttek a németek is. Némán követtük a gyezsurnijt. Kinyílt a kapu egyik szárnya. Az őrparancsnok a kezében tartott akták alapján mégegyszer leegyeztetett bennünket. Kiléptünk a kapun, felsorakoztunk a sínek mellett. Rövidesen hallatt- szott a vonat egyenletes zakatolása. Hozzánkérve csikorogva állt meg. A vagonajtóban lábukat kifelé lógatva ültek a rabok.- Deutshe hier herr!- Németek ide! Magyarok ide! 127
