Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - Az északi sarkkörön túl
akartak sok időt veszíteni, megkerülték őket, tovább mentek Berlin irányába. A kurlandi síkságon lévő németek közben hajók és tengeralattjárók segítségével evakuálták a sebesülteket, majd a hadsereget. Nem tudták az evakuálást befejezni, vége lett a háborúnak, a kapituláció után tették le a fegyvert. Az ellenállás következménye, a tisztikart fejenként huszonöt évre ítélték. A két osztrák középiskolás gyerek, akárcsak én, ők sem tudták, miért kerültek oda. A harmadik osztrák, egy idős rabsic, maga csinálta puskával lőtt egy nyulat, haza már nem vihette, elkapták és a haditörvényszék kerek tíz évet adott a nyűiért. Végigdöltem a priccsen, elnyomott a fáradság, hamarosan mély álomba merültem, pedig nagyon éhes voltam. Reggel a barakk lakóit a szárítóból válenkiket hozó naposok ébresztették. Sorban ugráltak le a priccsekről, és mentek az előtérben lévő vályúhoz mosakodni. A vályúban harminc centinként csövecskéket helyeztek el, ha ezeket feltoltuk, akkor mellettük folyt a víz. A barakkban két szoba volt, ezeket az előtér választotta el egymástól. A két szobának egy-egy mosakodóvályú állt rendelkezésére. A másik szobában szovjet politikai elítéltek laktak. A brigádvezetők és helyetteseik elsőként indultak az étkezdébe, hogy időben átvegyék a kenyeret és a brigád reggelijét. A többiek siettek utánuk, mert a reggelit munkábavonulásig be kellett fejezni, aki késett a sorako- zónál, az egyenesen a karcerba ment. A barakkban négyen maradtunk. A naposok rendesek voltak hozzám, nem engedték, hogy a térdemen menjek az étkezdébe. Felkeresték az invalidok brigadérosát, elhozták a reggelimet. A raktárosnál nevemben átvették a faforgáccsal töltött szalmazsákot, rongypokrócot, fejvánkost, valamint a foltozott talpú válenkit, vattaruhát, usánkát. Napközben a hadbíró alezredessel sakkoztam. Este vacsora után a többiek rohamoztak meg kérdéseikkel. Két szobatárs az első benyomásra szimpatikus lett. Az egyik egy evangélikus tábori lelkész, a másik egy ügyvéd, mindketten századosok. Ez utóbbi pipázott, állandóan a szájában lógott az egyébként saját gyártmányú pipa. Nagyon müveit emberek voltak. A húszéves hamburgi őrmester az egyetlen altiszt, aki tengeralattjárón teljesített szolgálatot, az első nap kijelentette: . 102
