Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)

III. - Település, építkezés, lakásbelső

-25 Már a XIX. század elején általános lehetett a szobák bútorzatának sarokpados elrendezéssé a Dunántúlon, ahogy még ezt XX. századi néprajzi gyűjtések alapján ismerjük. A szoba bejárat felőli sarkába a sarokpadpár került {körpad, két asztal melléki pad, asztal két keményfa paddal együtt 1852—54.) az asztallal; a pad fölé a tálasokat, korsókat, üvegeket tartó fogast, vagy tálast tették { fa fogas tányérnak, la fogas övegeknek 1835., tálas fogas 1852. stb.). A hátsó fal mellé rakták az ágyat (ágyakat) hosszában {bükkfa ágy, ágy puhafából vagy keményfából, nyoszolaYfffh-SM). A konyha felőli falnál helyezkedett el a kályha, a bejárathoz közel a kendőtartó (törölközőé) esetleg ruhafogas (fából, vasból). A ruhatároló ládák különböző helyeken lehettek: az utca felőli ablak(ok) alatt, az ágyak között, a bejárati falnál. A XIX. század közepén már faliórát is emlegetnek (ez az ágyak felett vagy a kályha mellett volt) és tükröt is (két utcai ablak között). A székek használaton kívül az ágyak elé voltak állítva, étkezéskor az asztal mellé. Képekről is szólnak a híradások (üvegkép, tükrös kép), ezeket leginkább az ágyak fölé lógatták, de fontos hely volt a sarokpad köze szentképeknek és a bejárat melletti láda fölötti hely. A bölcső az anya ágya mellé került. Egy-egy ágyban többen is aludtak, házaspároknak egy ágy járt.

Richard Bright angol utazó Taranyról leírja az 1810-es években, hogy a méhészházban egyetlen ágy volt felvetve és éjszakára a földre ágyaztak meg a családtagok egy részének. Ugyanő jegyezte meg, hogy a szövőszék is a szobában volt (tél) és elfoglalta annak egyharmadát, a kályha pedig ("magyar kemencének" nevezte) homorú csempékből állt.

A bútorfélék egyikéről-másikáról még feljegyzés sincs, mint pl. az ágy fölé lógatott ruhatartó rúdról, a pőlateknőrőlse, amelyben a csecsemőt tartották, a pólateknőt tartó, fordítható támlájú rengöpadról, a gyermekek járását elősegítő járókáról (három vagy négykerekű), vagy yáh»/(áziá/(mestergerendához rögzített földig érő, körbe mozgatható eszköz), az állószékről, amelyeket mind magyarok, mind németek, horvá- tok, szlovének is készítettek gyermekeiknek.

Készítési technika, a készítő személye, tudása, a tárgy rendeltetése szempontjából nagyon sokféle ez a paraszti használatú bútoranyag, amely Somogyból a XVIII. század végétől kezdve fennmaradt.

Egy részük a középkornál is régebbi ácsolásos technikával készült, mint a már említett szarkofág, csúcsos, háztető alakú fedelű, a végén négy saroknyúlványú ládák. Ezeket csak az asztalosbútorok hatására kezdték festeni, főképp a menyasszonyládákat kékre, feketére. A legrégibb évszámos somogyi ácsolt láda 1826-ból való, Darányból. A környékbeli Lakócsa vidéki horvátok ácsolt ládái a XX. században már vörös, sárga, zöld, fekete színűre is lettek festve, ők az 1950-es évekig használták a szobában. Valamikor ágy, asztalfélék is készültek ácsolással, fűrészelés nélkül.

A székek között nagyon sokféle fordult elő: lápos területek zsombékjaiból vágták ki pl. pincebeii, istállóbeli ülőkének a zsombékszéket. A támla nélküli négyszegletes lapú, négylábú székféléknek se szeri, se száma: kisszék, magosszék, gyalogszék, fejószék, fonószék, asztalszék, disznóbontó szék, hosszüszéknem mind ülőalkalmatosság, hanem van köztük alacsonyabb asztal is.

Faragtak olyan rövidebb vagy magasabb támlájú székeket is, melyeknek ülőkéje és hátlapja egy fából lett kialakítva. Széket (szalmaszéket), ágyat is készítettek úgy, hogy favázat fontak be rozsszalmával, utóbb kukoricacsuhéval {lésza, dikóaz ilyen ágy neve). A gondosában remekelt hátasszékek egy részének lekerekített tetejű (hegedűháthoz hasonló) a támlája, más részének felül szélesebb, barokkosán ívelt, esetleg szív alakú áttöréssel vagy intarziával díszített a háta. Az ülőkék félkör vagy trapéz alakúak, a négy láb ezekbe volt csapolva és ékekkel belerögzítve.

Az ágynak használt alkalmi megoldások (kemence padkája, valamilyen bakra, téglákra rakott palló, fonott dikó) nem a szobák fekvőhelyeire voltak jellemzőek. De előfordult itt is bakra vagy kecskelábra tett deszka, amelyhez már oldallapokat is szegeztek. Az asztalosok korábban a fűrészelt lapokat faszegekkel rögzítették egymáshoz, a fej- és lábvéget díszesen, ívelten képezték ki, essetleg tornyosán. Utóbb a fej- és lábvégek vaskapoccsal kapcsolódtak az oldalakhoz. Népes családoknál pótágyat, supit tartottak napközben az ágy alatt és éjszakára kihúzták.

Rendkívül fontos szerepe volt a szobabeli asztalnak. Eköré ültek, ha meleget evett együtt a család vagy vendég jött, ünnepeltek. Ezért igyekeztek időtálló keményfából valót és lehetőleg díszeset megrendelni. Volt akinek csak egyszerű kecskelábú bakra ráhúzható asztallap jutott, viszont voltak akik X-lábú, alul átalvetős, de ívelten kimódolt mélyfiókú rangos asztalt vásároltak. A XIX. század végén már nem ezt a középkori eredetű asztalmonstrumot készítették, hanem négy egyenesen, függőlegesen álló lábú, alul hevederrel összekapcsolt asztalt igényeltek kisebb fiókokkal, ennek is lehetett szépen ívelt átalvetője alul.