Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)
III. - Település, építkezés, lakásbelső
-18 III. TELEPÜLÉS, ÉPÍTKEZÉS, LAKÁSBELSŐ Falun lakott és él ma is a magyar parasztság többsége. A honfoglaló magyarok még nem laktak a maihoz hasonló falvakban. A nagyszámú állat legeltetése a Kárpát-medencében is megkövetelte a sok mozgást. Sátraikat év közben a legelők mellett ütötték fel, ott ahol hosszasabban tartózkodtak. Volt központi szálláshelyük is veremházakkal, vagy felmenő falu épületekkel. A magyarországi falvak településrendszere a XIII. század végére állapodott meg. A falurendszer kialakulásakor az utcás településforma volt a legelterjedtebb. A 14-15. században a szabályos alkatú falvak fölényben voltak a rendszertelen településekkel szemben a Dél-Dunántúl területén. A török hódoltság idején nagy területek váltak pusztákká, számos község eltűnt a föld színéről. Az újratelepülők szám szerint kevesebb, de népesebb helységet hoztak létre. Sok település lakói visszaköltözé- sükkor új, kedvezőbb helyen építették fel újra falujukat. A XVIII. század végén készült első katonai fölmérés térképein már azt látjuk, hogy a szabályos elrendezésű, utcás települések mellett szép számmal szerepeltek zsúfolt, szabálytalanul, halmazszerűen elhelyezkedő belsőségű falvak Somogybán, Baranyában, Zalában is. Az említett falvak belsőségeihez külső határbeli gazdasági épületcsoportok tartoztak, melyekről az írásos források is szóltak, de még az 1858. évi második országos katonai felmérés térképei is megörökítették. Még a XIX. század közepén megemlékeztek a tájleírások a külső pajtás- és istállóskertekről, mint Zselickisfalud esetében Filep István (1858) lelkész, és általában Somogyról Csorba József orvos (1857). A félszilaj állattartási rendszerrel függött össze ez a települési rendszer. A külső istállókban a család egyes férfitagjai kinn laktak. Az egyes községrészeket ezeknek, .szegeknek nevezték (Alszeg, Felszeg vagy pl. Szennán az ott lakó családokról Deák-szernek). Egyes községeknek külön csoportban helyezkedtek el a pajtáskertjei és külön az istállóskertjei vagy rétjei. Már a reformkort megelőzően is voltak községrendezések újabb vagy nagyobb beltelkek kimérésével. De a reformkorban már gátolta a kétbeltelkű, osztott település a gazdálkodást. A zsúfolt belterületek még tűzveszélyesebbé váltak a kémények terjedésével, nehéz volt a távol lévő gazdasági épületekben lévőkkel a munkát összehangolni. Rendszerint a tűzesetek késztették a községeket arra, hogy községük belterületének gyökeres átrendezését kérjék nagyobb beltelkek kimérésével. így szűntek meg a szálláskertes települések a Zselic néhány falujában (Szenna, Szilvásszentmárton, Kadarkút, Patca, Zselickisfalud) és Belső- Somogyban is (Csököly, Gige, Kisbajom), bekerültek a beltelek végébe a kinti istállók, pajták. Néhány község külső istállói, pajtái csak az 1950-es években szűntek meg. (Rinyakovácsi, Nemesvid, Somogyjád). A jobbágykorszakban gyakori volt, hogy egy beltelken több önálló háztartást vezető család élt. Ennek megfelelően, ha nem volt elég egy lakóház, kettőt, hármat is építettek, és a gazdasági épületek számát is gyarapították ennek megfelelően. Ennek maradványait a Kis-Balaton falvaiban, a Nagyberekben, Marcali környékén még az 1970-es években is lehetett látni (Vörs, Balatonszentgyörgy, Somogyszentpál, Nagyszakácsi). Mérnöki tervek alapján igazán rendezett, szabályos utcákkal, telkekkel rendelkező falvak csak a XVIII. században települtek, főként német telepeseknek oldották így meg a telkeik kimérését, de helyenként más nemzetiségüeknek is. A Dél-Dunántúlon a lakótelkek leggyakrabban soros beépítésűek voltak. A lakóházak a telek hosszában készültek, rövid főhomlokzatukkal az utca felé. Legtöbb helyen a ház vonalában következtek külön tető alatt a nagyobb gazdasági épületek, az istálló és pajta (favázas- és boronafalúak, de a téglafalúak is). A "tömés" (vert) falak elterjedésekor (XVIII. század végétől) gyakoribbá vált, hogy egyvégtében, egy fedél alá kerültek a lakóház, istálló és pajta. Legtöbb ilyen tömésfalú egybekészült épületegyüttes a közelmúltig Külső-Somogyban maradt fenn. A baromfi- és sertésólak elhelyezése leggyakrabban a telek elejére a lakóházzal szembe történt. Ugyancsak a telek elején volt a helye a különálló kamrának. A soros falu jellemzője a tégla alakú elnyújtott, szabályos formájú telek, amely sok helyen határbeli kerttel folytatódott.
