Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából - Iskola és Levéltár 36. (Kaposvár, 1992)
I. - Halászok, a halászat jelentősége
-13 Csak néhány helyen terjedtek el az 1930-as években a bosnyák aszalók (Tapsony és környéke). Ebben az időben a városi igényeknek is megfelelő sárga- és őszibarackfajták, ringlók terjedtek el. Már nemcsak szilvából és gyűjtögetett termésekből (szeder, bodza, som, hecsedli) készítettek lekvárt, hanem más szelíd gyümölcsösből is. A kompótfélék eltevése is divatba jött. Szimbolikus jelentősége volt (népdalok, lakodalmi szokások, hiedelmek) a piros almának (egészség, szerelem), meggynek (termékenység, szerelem), diónak (termékenység). Szőlőt (bőséget jelképez) karácsonyra felfűzve, vagy cserépfazékban lekötve tettek el. HALÁSZOK, A HALÁSZAT JELENTŐSÉGE A késő középkortól, s a török időkből származó tudósítások az ország folyóinak, tavainak, lápjainak halgazdagságáról szóltak. A halfogyasztás évi fejadagja jóval magasabb volt még ekkor, mint a XIX. század végén a folyószabályozások és lecsapolások után. Még a XVIII. századbeli leírások is hasonló halbőségről számoltak be, Bél Mátyás a század elejéről, Vályi András az 1790-es évekből. Somogybán, mind a Balatonban, a Kis-Balatonban, a Kis- és Nagyberek vizeiben, a Dráva, Almás, Rinya, Kapos és Koppány folyókban eredményesen tevékenykedtek a halászok, helyenként a csikászok, rákászok és teknősbéka fogók. A török dúlta területeken nemigen ellenőrizték a jobbágyok halászatát. Sőt a XVIII. század végén, a XVIII. század elején birtokukra visszatérő vagy új földesurak eleinte engedélyezték jobbágyaiknak a szabad halászatot. A későbbi szerződésekben már egyre inkább korlátozták, azaz szerződésbe adták ki szolgáltatások fejében egyéneknek vagy csoportoknak a vizek halászatát. Pénzzel, s a zsákmány egy részével fizettek, de a lehetőségekért robotkötelezettséget is vállaltak. A nagyobb vizek mellett halászcéhek is alakultak, ahol jelentősebb réteg élt halászatból. A Festeticsek keresztúri és csurgói uradalmának halászati szerződései ismertek. Pl. a taranyi jobbágyok 1772-től szabadon rákászhattak a Rinyában, azért fejenként 1-1 napi gyalogrobotot teljesítettek, ezenkívül az uraság csurgói konyhájára kellett időnként rákot szállíta- niok. A vízvári halászok 1771-73 között a Drávában Bélavár és Heresznye között halászhattak, bérleti díj helyett évente 70 gyalogmunkást állítottak ki irtási vagy kukorica kapálási munkára. A fogott halak közül a kecsegést az uradalom bélavári halastavába, a galócát pedig Csurgóra szállították. A bérlőnek kellett ellenőriznie az illetéktelenül halászókat. A hajómalmok, de a kisebb patakmalmok molnárai is kaptak esetenként hasonló jogokkal és kötelezettségekkel járó halászási és rákászási lehetőséget. A XVIII. század folyamán a viza és tok volt a legkedveltebb hal főúri körökben. Előfordult a Dunában, Balatonban, ritkábban a Drávában is. A csukát, pontyot és helyenként a kecsegét és galócát értékelték ezután még a legtöbbre, a Balaton halai közül még a harcsát és fogast is. A halászati szerződések a halfélékből az értékesebbjét az uradalom számára biztosították. A halászatból élőknek elengendő mennyiségű, legfeljebb nem a legfinomabb minőségi hal jutott ebben az időben. Tág tere nyílt különösen nedvesebb időben a orvhalászatnak is, amikor a rendezetlen, csatornázatlan községi határokban a tavak, vizesárkok tele voltak vízzel, hallal. Pásztorok, csőszök, de az erdőt-mezőt járó gyermekek sem törvényes úton szerezték a halat. A XIX. század első felében még mindig a mesés halgazdagságról, a kissebb folyók rákászatáról, a berkes részek csikászatáról áradoztak a helytörténeti írók. A Balaton és Dráva nemesebb halféléit már a XIX. század elején nagymértékben értékesítették a kereskedők, ezért írta 1819-ben Hrabovszky Dániel, hogy a fogas inkább ismert Bécsben, mint a Balatonnál. A XIX. század második felében a Balatonnál a bérlő halászat fokozatosan átterjedt a tó egész területére, a halháztartás szempontjából kedvezőtlenebb részekre is. Annyira kihalászták a vizet, hogy időnként a kellő halutánpótlás nem következett be, csökkent a halállomány, de így a halfogyasztás mennyisége is. A Balaton mellett a Kis- és Nagyberekben a lecsapolá- si munkák elhúzódása miatt inkább csak az 1900-1910-es évektől kezdett tragikussá válni a halászat helyze
