Simonné Pallós Piroska: Somogy vármegye nemzetiségi közoktatáspolitikája a dualizmus évtizedeiben - Iskola és Levéltár (Kaposvár, 1992)
A nemzetiségi törvényről
A NEMZETISÉGI TÖRVÉNYRŐL "Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan, egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozik is, egyenjogú tagja; minthogy továbbá ezen egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennnyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége s az igazság fontos kiszolgáltatása szükségessé teszik. "(18) A nemzeti egyenjogúság tárgyában kiadott, s 1868. december 6-án szentesített XLIV. törvénycikk végső formájában liberális szellemű volt. Amellett, hogy hitet tett a honpolgárok teljes egyenjogúsága mellett, szabályozta az országban élő nemzetiségek nyelvhasználatát. A nem magyar anyanyelvű állampolgároknak jóval több lehetőséget nyújtott anyanyelvűk használatára, mint a korábbi nyelvtörvények. Bármilyen nemzetiségű állampolgár anyanyelvén szólalhat fel a községi, a törvényhatósági és az egyházi gyűléseken, anyanyelvén intézhet beadványokat valamennyi hatósághoz - a kormányhoz is -, s azokra anyanyelvén is választ kell kapnia. A törvényeket az országban lakó valamennyi nemzetiség nyelvén ki kell adni. Az alsó fokú (a községi és járási) bíróságok előtt bárki anyanyelvén pereskedhet, a községek maguk határozzák meg jegyzőkönyvi és ügykezelési nyelvüket: a törvényhatóságokban azonban a magyar hivatalos nyelv mellett a nemzetiségi nyelveknek csak második (vagy harmadik) jegyzőkönyvi nyelv és a kisegítő ügykezelési nyelv alárendelt szerepe jut. Teljesen szabad nyelvhasználatot biztosít a törvény az egyházaknak. Kimondta, hogy bármely nemzetiségű állampolgárnak jogában áll közművelődési, tudományos, művészeti és gazdasági egyesületeket, társulatokat és intézményeket létesíteni, s azok nyelvét szabadon meghatározni. Tulajdonképpen ez egy másik oldala a törvénynek, amit nem igen szokás hangsúlyozni, mégpedig azt, hogy a törvény az egyéni szabadságjogok mellett kollektív jogokat is tartalmaz. Mert hiszen amikor '.egszögezte, hogy a nemzetiségek gazdaságuk, kultúrájuk, művelődésük fejlesztésére egyesületeket létesíthetnek, iskolákat működtethetnek, ezen túlmenően gazdasági szervezeteket hozhatnak létre, pénztőkét halmozhatnak fel, stb., megteremtette, biztosította a törvény annak a feltételeit, hogy saját kezelésű anyagi bázist teremtsenek kulturális, nemzeti tevékenységük számára. Tehát a gazdaság és kultúra szférájában lehetővé tették, hogy saját etnikai, helyi érdekeik érvényesüljenek. Az más dolog, hogy a nemzetiségek kevés ilyen intézménnyel rendelkeztek. Nemcsak a községek, egyházközségek és magánszemélyek számára biztosította a jogot, hogy az általuk alapított és fenntartott iskolák oktatási nyelvét maguk határozzák meg, hanem az államnak is előírta, hogy "az állami tanintézetekben köteles a lehetőségig gondolkodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegben együttélő polgárai az általuk lakott vidékek közelében anyanyeívükön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb akadémiai képzés kezdődik. "(19) Végül kimondta a törvény, hogy "valakinek a nemzetsége ezután sem tekinthető az országban létező bármely hivatalra vagy méltóságra való emelkedés akadályául. Sőt inkább az államkormány gondoskodni fog, hogy az országos bírói és közigazgatási hivatalokra s különösen a főispánságokra a különböző nemzetiségekből a szükséges nyelvekben jártas, s másként is alkalmas személyek a lehetőségig alkalmaztassanak. "(25)
