Stamler Imre: Milyen lehetett az ősi Somogyország? - Iskola és Levéltár 31. (Kaposvár, 1989)
II. Nemzetségfői, vezéri, fejedelmi szálláshelyek, törzs- és népnevek, szolgáltató falvak - Miért maradt Koppány rokonszenves?
- 63 István idején az ellenfeleket néven lehetett nevezni, de minden rossz tulajdonsággal fel kellett ruházni, és így kellett veszélytelenné tenni, erkölcsileg megsemmisíteni őket. így mondhatták Ajtonyra, hogy parázna volt, pogány és hitetlen, Koppány- ra és Gyulára is hasonlókat mondtak: a király életére tört, .yé?- fertőző házasságra törekedett sth. István ellenfeleiről mindent szakad volt mondani, csak jót nem! Ezer évig ezt kellett elfogadnunk igazságnak. Ráadásul ezt az igazságot hitelesítette egy eredményes, zseniális király korszerű politikája, alkotómunkája. Szabad-e Koppányt, Aj tonyt, Gyulát másnak látnunk ma, mint amilyennek a közvetlen utódok megfestették? Valóban gonosz, megátalkodott, az ördögökkel is cimboráid emberek voltak ezek a vezérek? Ilyeneknek kell látnunk István utódainak későbbi ellenfeleit Vatát, Vászolyt és másokat is? Vagy szabad-e a maguk valóságában, emberi mivoltukban megmutatni őket, lehántva róluk a rájuk aggatott ijesztő rongyokat, a hazugságokat és rágalmakat, a túlzásokat? Miért maradt Koppány rokonszenves? Szinte megmagyarázhatatlan számomra, hogy Koppány személye valahogy minden mocskot képes volt elviselni, úgy, hogy mindennek dacára szimpatikus maradt, különösen nekünk, somogyiaknak. Valahogy megtestesítette a bátorságot, a merészséget, az ellenzékiséget, és erőt adott, reményt. Mire? Talán a lehetetlenség elérésére, a bukások túlélésére. Koppány a lázadó, a mokány magyar, a vert helyzetből kezdeményező, az értékeihez, múltjához ragaszkodó valahogy rokonszenves volt. Talán azzá tette, hogy négyfelé vágták, megszégyenítették, megalázták még halálában is. Talán rokonszenvessé tette őt, hogy idegenek o.ko.ztá.k halálát, hogy mindennek dacára valahogy nem vált erkölcsi hullává, sőt inkább valahogy megdicső'ült, ellenfeleinek minden sikere és erőlködése dacára!
