Stamler Imre: Milyen lehetett az ősi Somogyország? - Iskola és Levéltár 31. (Kaposvár, 1989)

II. Nemzetségfői, vezéri, fejedelmi szálláshelyek, törzs- és népnevek, szolgáltató falvak - Összegezés Somogyország kialakulásáról

- 56 ­Fájsz kohói Mindezeket tudva, feltételezve, bizonyítékokat keresni jártam Somogyfajsz környékére» Találtam bronzkori települést, középkori kerámiákat is, de sokáig elkerült a szerencse« Aztán hirtelen minden megváltozott, megtaláltam Fájsz várát, és tőle nem messze az erdőben, a Korotnai patak mél'lett, ott ahol a Fajszi patak belefolyik, ott találtam meg azt a vaskohá­szati telepet, mely talán az országban is párját ritkítja. A hor­gászokkal társadalmi munkát végeztünk, amikor arra lettem figyel­mes, hogy két ember mérgelődik egy cölöp leásásakor, mert az ök- lömnyi, gyermekfej nagyságú salakoktól nem tudnak mélyre ásni. Meghallva káromkodásaikat, a helyszínre rohantam, és megértettem a leletek hangját, tudtam, mi van a földben, mi a jelentősége, mert azt találtam, amit eddig hiába kerestem, a X. század nyomát! Amikor a salakot láttam s az emberekkel ismertettem, mi van itt, kinevettek. Volt okuk rá. A salakok olyanok voltak, mintha pár hete, pár hónapja vagy néhány éve szórták volna.ide. A látszat az emberek véleményét igazolta, s még majdnem engem is megtévesz­tett. Valóban megijedtem, nehogy csúfság érjen, valahonnét vala­kik az elmúlt évtizedekben hordátta.k ide salakot, én meg ezer­évesnek vallom őket! Amikor aztán az avart félretolva a felszí­nen is megtaláltam a fuvókák darabjait, kemencetörmelékeket, sa­lakhalmokat, akkor már biztos voltara: nem tévedhetek, jelenthe­tem a második somogyi telep helyét, mégpedig olyan körülmények közt, ami reményt ad egész kohók feltárására, mivel itt szántó­földi művelés nem volt, a felszín nincs összetörve, összeszánt­va, szinte olyan, mint ezer éve! Új leletek, új rejtélyek Az idei év augusztusában az ásatások feltételezéseimet minden­ben igazolták, bár az egész telep nincs feltárva, csak szondázó ásatás folyt Gömöri János régész vezetésével. A szakszerű feltá­rás érdekes leleteket hozott felszínre: majdnem teljes kohót, vascipókat, vasércet, fúvók tömegét, megtalálták a gyepvasérc le­lőhelyét, és még sok olyan szakmai kérdés merült fel, amire még

Next

/
Oldalképek
Tartalom