Kálmán András: Pedagógus arcképcsarnok 2. - Iskola és Levéltár 24. (Kaposvár, 1986)

Dr. Héjjas Imre élete és pedagógiai tevékenysége (1869-1957)

- 27 Az 1946/47. tanévien még heti 7 órában tanítja a gimnázium ta­nulóit, aztán elköszön a tanári pályától. 78 évesen állt utoljá­ra a diákok elé, ebből 41 évet töltött el aktívan, illetve három évet meg óraadóként. Csurgóhoz kötötte a tanári pálya 39 aktív éve, a nyugdíjas és óraadó évek 14 éve. Ebben bizonyára közre­játszott a "dinasztikus" jelleg is, hiszen tanári elhivatottsá­gát apjától örökölte, azt folytatta Csurgón, hittel, akarattal és becsülettel. A hagyomány ilyetén való ápolása - megítélésem szerint - hozzátartozik az értékek átszármaztatásához. 1957-ben halt meg Csurgón, ahol édesapja mellé temetve pihen ma is. Pedagógiai munkássága Héjjas Imre pedagógiai munkássága sokrétű, gazdag szakmai te­rületet ölel fel. 1892-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, s ott szakmai fejlődését biztosíthatta, hiszen továbbra is Kolozs­várott maradhatott tanársegédként. Az egyetemen intézeti főnöke dr. Koch Antal tanár volt, aki 1894-ben ment nyugdíjba. Ő egyen­gette Héjjas Imre szakmai fejlődését. Segítette kutató munkáját dr. Mártonffi Lajos szaraosújvári tanár, valamint Pálffy Mór ta­nárjelölt is. Ez időben tanulmányozta Jonest, Buskot, Hinekset, Grayt, Koschinszkyt, valamint Pergenset. Mint mondotta: "vezérei­mül őket választottam." Ugyanakkor a "rendszer" szempontjából Zittelt követte. A fel­sorolt tudósok ásványtannal foglalkoztak. Közvetlen környezete rendelkezésére bocsátotta akkortájt végzett kutatásait, melye­ket a kutató tanszéki munkájában felhasznált, Ő ekkor, az ásvány-, a föld- és az őslénytani tanszék tanársegédeként? az előadások mellett Erdély tertiaer rétegeinek mikrofaunáját kutatta. Erről könyvet jelentetett meg, melynek ismertetése a publikációs tevé­kenységénél található. A segítőinek emléket állított azzal, hogy a régebben talált leletek közül néhányat róluk nevezett el. 1894-ben Csurgón folytatta pedagógiai munkásságát. A tudomá­nyos munka iránti igénye az egyetemi távozásával nem szűnt meg. Csurgón több éven keresztül a bogár és lepke faunák vizsgálatá­val, azok összeállításával foglalkozott. Tanulmányát és az ered­ményeket rendszerező tevékenységét bizonyító publikációját nem találtam meg. Önéletrajzában viszont egyértelműen utalt rá.7^

Next

/
Oldalképek
Tartalom