Hajdó Lászlóné - Dr. Takács Éva: A kaposvári járás községtörténeti lexikona - Iskola és Levéltár 21. (Kaposvár, 1984)
Fonó
20 dek, 300 hold rét és 131 hold legelő, 210 hold erdő, 34 hold szőlő tartozott még hozzá. Jelentős számú iparosa is volt ekkor a községnek. A legnépszerűbb iparágak közül megemlíthetjük a kőművesmesterséget, melyet hatan folytattak; négy ács is volt, négy építési vállalkozó és négy cipész. Hentes és mészáros is dolgozott itt, két fűszer- és vegyeskereskedés is működött és egy malom. Az 1940-es években a kisközségben székelt önálló csendőrőrse is volt. Vasútállomással, lő-hivatallal rendelkezett. a körjegyzőség, és posta- és távbesz-A szovjet csapatok 1944. december 10-én szabadították fel. FONÓ A kora középkorban Tolna megyéhez tartozott, 1250-ben királynéi birtok volt. Az 1536. évi adólajstrom már mint Somogy megyei helységet említi, 1542-ben Vásárosfonó vagy Nagyfonó alakban említik a források. Az 1660. évi dézsmaváltság-jegyzék tanúsága szerint ekkor a székesfehérvári custodiatus birtoka volt, és káptalani birtok is maradt egészen a 19. század elejéig, amikor is a kegyes tanítórend kapta királyi adományul I. Ferenctől. A török kiűzése után az itt élő népesség nem lehetett több 150-200 főnél. Az 1720-as megyei összeírás 4 adózó családot írt össze. Földjeiket háromnyomásos rendszerben művelték úgy, hogy a harmadik nyomást legelőként hasznosították. A szántó háromszorosát hozta az elvetett magnak. 1773-ban már tanítója volt, és ekkor 249~en laktak a községben. A II. József-féle népszámlálás alkalmából 322 lakosát írták össze. Csorba József Somogy vármegye ismertetése című munkájában, amely 1857-ben jelent meg, "igen rendesen épült falu"-nak írja le, 460 fős lélekszámúnál. Az 1870-es népszámláláskor 490 fő volt a népessége, és ekkor 63 ház állt a helységben. Az 1910-es népszámlálásig a lakosság száma 550 főre emelkedett, 1932-ben pedig 145 házban 698-an laktak, A klasszicista stílusú katolikus templomát 1814-ben építették.
