Andrássy Antal - Szili Ferenc: A barcsi és a nagyatádi járás községtörténeti lexikona - Iskola és Levéltár 19. (Kaposvár, 1983)

Nagyatádi járás - Zákány

90 ­tetics Taszilóé 4812 kat.h, volt,, Ebből 2400 kát.holdat bérbe adott Bánszky és Hen.cz bérlőknek. A községben ugyanakkor /1938- ban/ 1 kat.h, alatti és szántóföld nélküli gazdaság 122, ugyan­akkora, de szántóföldje is volt 69 gazdaságnak. Az 1-5 kat.h. közötti gazdaság száma pedig 247 volt, A községben 1933-ban 20 fő iparos és 7 fő kereskedő volt. Tarany 1945. március 30-án szabadult fel. ZÁKÁNY Először 1227-ben Zacun formában fordult elő. 1309-ben Zakaan formában említik. Váráról először 1325-ben olvashatunk. Az 1332- 1337« évi pápai tizedjegyzék szerint plébániáját említik, 1342- ben városi kiváltságot kapott, és ekkor említik a Szent Márton tiszteletére szentelt templomát is. Eccl. B. Martini de Zakan. Cives de Zakan. 1379-ben I, Lajos király a zákányi Bodiszló fiának, Miklósnak adta adományul. Egy év múlva Zákány királyi birtokként szerepel, és cserében szlavó­niai váraként Korbavai Bodiszló kapta meg. 1399-ben és 1411-ben a zákányi Bodiszló fiáé, Miklósé,1431-ben Zákányi László a bir­tokos, a várost azután 1444-ben átengedte a Marczali családnak. 1445-ben a város felén a Marczaliak, a másik felén pedig Újlaki Miklós és Hunyadi János osztozott, 1450-ben házasodás révén Dóm- bai Miklósé, aki 1458-ban Alsó-Zákányban erődítményt épített, amit 1476-ban ismét említenek. 1476-ban a szerdahelyi Imrefiak záloga a régi kastély, 1488-ban Marczali László magvaszakadtával a Szerdahelyi és a Báthori család kapta. 1495-ben Zákányt végül is a Báthori család kapta, 1531. november 1-én az ország rendei itt tartották a gyűlésüket. 1536-ban Felső-Zákány földesura Bá­thori András volt, 1566 szeptemberében a magyar őrség Szigetvár elestének a hí­rére megszökött, és a várat felgyújtotta. Az 1565-66. évi török kincstári fejadójegyzékben 10 házzal faluként szerepelt, majd 1571-ben 77 házat találunk itt, ami jelentős fejlődésére utal. Kevéssel ezután felégették, 1580-ban 3 házzal szerepelt az adó­szedő lajstromban, 1598-1627 között a Nádasdy család a földes­ura, l660-ban Szent-Györgyvár tartozéka, 1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek kapta adományul. 1635-ben evangélikus pré­dikátora volt, l66l-ben pedig evangélikus anyagyülekezetként tar­

Next

/
Oldalképek
Tartalom