Andrássy Antal: A munkáshatalom megteremtése Somogyban 1947-1948 - Iskola és Levéltár 9. (Kaposvár, 1978)
Az 1945-ös országgyűlési választástól a fordulat évéig
10 lomra. Mi a permanens forradalom mellett vagyunk. Nem álO lünk meg félúton.” A kongresszus határozatait, valamint a belpolitikai helyzetet ismertette 1946 október 6-án Kaposváron, Rajk László belügyminiszter, a Központi Vezetőség tagja. A demokratikus összefogásról, a két munkáspárt közös fellépéséről, a reakció mesterkedéseiről beszélt. Rajk László szocialista humánumából kicsendülő gondolatai a következők voltak: "Törődnünk kell minden magyar ember, munkás, paraszt vagy értelmiségi bajaival. Segítenünk kell, ahol csak lehet. Az apró munkák révén kell megtalálnunk a demokratikus érzelmű dolgozók felé vezető utat. Ha jól fogunk dolgozni, kitéphetetlen gyökereinket megsokszorozzuk, és anélkül, hogy a tömegmozgósitás eszközéhez kellene nyúlnunk, célbaérünk. Már pedig mi nem titkoljuk és sohasem tixkoltük, hogy szocializmust akarunk. Mi a népi demokrácia megvalósítása után nem akarunk megtorpanni, megállni, hanem tovább harcolunk igazi célunkért, a szociálisr Q ta Magyarországért!" Október derekán a kommunisták több nyilvános vitát rendeztek a szociáldemokratákkal és a kisgazdapártiakkal. A vita, amely a társadalmi üt megválasztását, a szocializmus vállalását jelentette a kisgazdapárt jobboldalának a leleplezéséhez vezetett. Hasznos és a jövő szempontjából előremutatók voltak ezek a viták. Az év végén, az újjáépítés erőteljesebb és tervszerűbb kibontakoztatása érdekében, a Baloldali Blokk pártkai a megyénkben több megbeszélést tartottak. November 4-én, a blokk pártjai elfogadták a kommunisták javaslatát, tiz nap múlva hosszú vita után a polgári pártok is elismerték. Másnap, november 15-én, a Baloldali Blokk által előterjesztett munkatervet, Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága is magáénak ismerte el. /3.számú dokumentum./