Somogyi életrajzi kislexikon - Iskola és Levéltár 7. (Kaposvár, 1980)

Tartalomjegyzék

- 10 Lévai István kereskedő felesége lett. A csalódott Csokonai Keszthelyen próbált tanári állást szerezni, ezért Somogy vm.-i barátainál vendégeskedett Csökölyben, Hedrehelyen, Nagybajom­ban, Kisasszondon és Kiskorpádon. Közben súlyos tüdőgyulladá­son esett át. 1799» júniusától a csurgói gimnáziumban helyettes tanár. Tanítványaival előadatta A cultura és Az özvegy Karnyó- jné c. színdarabját, 1S00.februárjában elhagyta Csurgót, s Pé­csén, Baján át visszatért Debrecenbe, 1801. júliusában a Dél­vidékre utazott, szeptembertől Pesten az egyetemen mérnöki ta­nulmányokat akart kezdeni, majd a tél egy részét /január-febru­ár/ Komáromban töltötte, s áprilisban tért vissza Debrecenbe. 1802. január 12-én a nagy tűzvészben Csokonaiék háza is leégett. Ezután építkezéssel és verseinek nyomda alá rendezésével fog­lalkozott. 1804. április 15-én Váradon felolvasta a Rhédey La- jo sné temetésére irt Halotti verseket. Útközben meghűlt, s e- gészsége már nem állt helyre.' - Összes versei /Bp., 1956/; ^ösz- szes művei /Bp., 1922, Harsányi J. e's dr.' Gulyás J. gondozása- ban/.- IRODALOM: Domby M.: Cs.V.M. élete /Bp., 1955/; Haraszti Gy.: Cs.V.M. /Bp.,' I'BBO/; Horváth J. : Cs. költő barátjai: Fazekas Mihály és Földi János /Bp., 1928/; Vargha B.: Cs.V.M. /Bp.,_ 1954/; Cs.-emlékek /szerk. Vargha B. Bp., 1960/. - Színművek: Szigligeti E.: Csokonai Szerelme /szinraü, 1854/; Rákosi J. : Tempefoi /Bp., 1903, operett. Erkel Elek zené.iével/; Csathó K. : Földiekkel játszó égi tünemény /r., Bp., 1924/; Hagy S.: Egy fiatal élet rapszódiája /r., Debrecen, 1935/; Mészöly G. : Föl­diekkel játszó... /r., Bp., 1936/; Tápay Szabó L.: Cs, /regé­nyes életrajz, Bp., 1941?; Kis T.: Hajnal hasad /r., Debrecen, 1955/. - John metszete Eros's János rajza után Cs. váloga-^ tott verseinek 18ÍL7-'i' 'becsi kiadása első kötetében. Minden ké­sőbbi metszet, festmény ezen alapul; Ferenczi István márvány mellszobra a HMTM-ban /1822/; Izsó Miklós giuszvázlata a deb­receni Kollégium könyvtárában; Izsó Miklós 'brónz^obra Debre­cen, Kálvin tér. Ereded Dezső mellszobra /BpV, Városliget/. Fritz János mellszobra /Kaposvár', Kossuth tér/. Csorba József /Nagyszőllős, 1789» január 9» - Pest, 185"Ö. nov'einb'e'r 24./: orvos és fizikus, az MTA 1, tagja /1832/. 1817-ben Somogy víh. főorvosává választották. Somogy vm. népraj­zának első, forrásértékű feljegyzője. Létrehozta az 1846-ban megnyílt megyei kórházat Kaposváron, 1848 végén lemondott ál­lásáról, mert nem értett egyet a szabadságharccal. A fővárosba költözött és tudományos munkát végzett. 1852. novemberében^az elfogott Noszlopy Gáspárt ő azonosította. Jelentős orvosi is­meretterjesztő munkája. Főbb művei: Dissertatio inaug, mediea de phlebeurysmate, in specie' de haemorrhoidibus^/Pest, 1817/; Hy'p:iastika vagyis orvosi' 'oktatás /Pest , lSdl/T 'Észrevételek az élhaj la tmk' e's más 'terme sze'ti okoknak befolyásáról az emberre "/Pest, 1833'/;' 'A-' magyar országi pokol'var /Buda, 1837/; Észrevé­telek az álladalmi egészség rendezeseről hazánkban /Pécs, 1848/; ^omogymégye 'ismertetésé' '/lest, 1857/. iú'idODALOM: Xátay 0. :*~T?r. Cs.J. emlékezete /Orvosi Hetilap, 1859. 7. sz./,

Next

/
Oldalképek
Tartalom