Laczkó András: Irodalmi arcképcsarnok Somogyban - Iskola és Levéltár 6. (Kaposvár, 1979)
Szemelvények
77 Berzsenyi Dániel Élet filozófia Én is örömre születtem Árkádia berkében. Rózsapárnán szenderegtem Cypris ambrás ölében, Az arnyszázad istene Pásztorai közé kene. Ah, de mint az aranyvilág, A rózsakor elrepül! Olympusra más isten hág, S Dodona, berke dördül, Elvirit a szép kikelet. S vele a hesperi liget. Az enyém is elvirult már! Pályám vége közelit: Hol a gigászi Örök vár, S chaoszába elmerit, Mint egy cseppet az óceán, Mint egy sóhajtást az orkán. Légyen álom, légyen biró, Bátran megyek elébe, Mint egy elfáradt utazó A vadon enyhelyébe, Menta biró: nem furdal vád, Mert ha álom: nyugalmat ád, Ember voltam, csak gyarlóság Létem fényes bélyege, Ha virtusom nem hiúság, Forró vérem melege. Ha szivem nemesebben vert: önmagában méltó bért nyert. Sirjak-e, hogy életemet Jól használni nem tudtam, S legkiesebb ösvényimet Álmodozva folytattam? Ha azt újra elkezdhetném: Ismét a múltat követném, Az. ifjúság örömeit Lelkesedve öleltem, De szivem szebb ösztöneit Soha bé nem tölthettem, Ithakám partját elértem: S ah hazámra nem ismértem! Úgy éltem, hogy életemet Visszaélni nem bánnám, Úgy éltem- hogy életemet Végezni ne fájlalnám; MegcsókoIgattam rózsáit, Megizzadtam vaspályáit.
