Szili Ferenc: Történelmi arcképcsarnok Somogyban I. - Iskola és Levéltár 1. (Kaposvár, 1975)

Xantus János, a világhírű utazó

- 17 ­Xantus János^ a világhírű utazó /1825 - 1894 / Xantus János, a hajdani somogyi főispán: Széchenyi Ferenc csolco- nyavisontai birtokán született 1825-ben, A család Székelyföldről származott, de az édesapa Xantus Ignác már Somogy megye szülötte volt. A fiatal Xántus jogi pályára készült, de az 1848-as szabad­ságharc életútját más irányba vitte. A szabadságharcban részt vett fiatal hadnagyot a császáriak 1849- februárjában Érsekújvárnál el­fogták és bebörtönözték, majd később a császári seregbe újra beso­rozták, és Csehországban kellett katonai szolgálatot teljesítenie. A szabadságharc bűvkörében élő és Kossuth eszméihez hűséges Xantus sorsát elviselhetetlennek tartotta és külföldre menekült, vállalva az emigráció bizonvtalan jövőjét, Honvágytól gyötörve, barátok és pártfogók nélkül, anyagi nehézségekkel kífeködve, viaskodott a mindennapi létért, 1852. június közepén érkezett Amerikába, ahol 12 esztendeig tartózkodott. Kezdetben napszámosként, később raj­zolóként és farmerként dolgozott, majd bejárva Közép-Amerikát nép­raj' z tudománnyal foglalkozott, és a New Orleans-i egyetemen is taní­tott. Nyugalmát sehol sem találta, A különböző expedíciók tagjaként újra és újra útrakelt, s olyan területekre is eljutott, ahol még sohasem fordult meg fehér ember, Bejárta a Csendes-óceán szigetvi­lágát, 89, addig ismeretlen kisebb szigetről készített térképet, közben munkájára a tudományos világ is felfigyelt, és a Philadelfiai Tudományos Akadémia tagjául választották, A 6o-as évek elején haza­jött, tele reménnyel, de csalódva a hazai viszonyokban, rövidesen távozott. Külföldi tartózkodása azonban nem tartott sokáig, 1865-ben véglegesen hazatért. Tudását és tapasztalatát a haza szolgálatába igyekezett állítani. Nem kis nehézség árán megszervezte a budapesti állatkertet, amelynek első igazgatója lett, Állásáról 1868-ban le­mondva egy távol-keleti expedícióhoz csatlakozott, amellyel eljutott Kínába és Japánba, majd a fejvadászok földjére; Borneóba is. Itt a magyar tudós összetűzött az expedíció vezetőjével, aki a gazdag gjb'jteménvt a bécsi múzeumoknak kívánta elküldeni, Xantus János, sza­kítva az expedícióval, most már magányosan, a magyar kormánv megbí­zottjaként értékes anyagot gyűjtött. Életének utolsó szakaszában a

Next

/
Oldalképek
Tartalom