T. Mérey Klára: A gróf Hunyady család Somogy megyei birtokainak leltára 1822 - Fontes Comitatus Simighiensis 3. (Kaposvár, 2012)

Bevezető

Bevezető

A levéltárak — hagyományaikat továbbvive — töltik be a tudományos kutatást elősegíteni kívánó azon szerepkört, hogy az eredeti forrásokat csonkitatlanul, a maguk valóságában közöljék. Ez egyenesen következik abból, hogy a történettudomány ma már nem szolgálólány,- ancillaként kívánja szolgálni a társadalmat, hanem sokkal inkább az intő példák segítségével szeretné megóvni a jelen és a jövő nemzedéket a tragikus lépésektől, az elhibázott következtetésektől.

Somogy megye gazdag levéltára most ismét új kinccsel szeretné gyarapítani a történed kutatást. Az eddigi levéltári segédletek, forráskiadványok is sok segítsé- get adtak a kutatóknak, akár csak a 2003-ban megjelentetett Hitbizományi iratok repertóriumára gondolunk vagy — a helytörténet után érdeklődők nagy örömére — 2001-ben megjelentetett Pesty Frigyes-féle Somogy megyei „helynévtárra.” A most kiadásra kerülő kötet egy más ü'pusú forrással ismerted meg az olvasót és teszi annak tartalmát közkinccsé. Egy vagyonleltárral!

Meg kell vallanom, hogy a leltárakat, az inventáriumokat a történészek nem nagyon szeretik. Ez a „műfaj” inkább a néprajztudomány és más, rokon társadalom- tudományok kedves eszköze, pedig, ha egy kutató történész elmélyül annak anyagában, akkor rá kell döbbennie arra, hogy egy vagyonleltár anyaga pontos tükre annak a kornak, amelyben született. A szikár adatok — tartalmukban és számszerüségükben is — ábrázolják korukat, visszatükrözik annak technikai színvonalát, a forrásul szolgáló vagyon tulajdonosának társadalmi helyzetét, a tőle függők lehetőségeit stb. A gazdaságtörténész elhelyezheti az adatok segítségével a leírt uradalom pontos helyét a kor más nagybirtokai között, a vagyonleltárakban feltüntetett eszközök korszerűsége, a technikai színvonal, a korban modernnek számító vagy elmaradott felszereltség alapján. Egy társadalomtörténész meghatárzhatja az uradalom bel- és külkapcsola- tait, a szolgaszemélyzet, illetve a földesúrtól függők körének anyagi, társadalmi, sőt erkölcsi helyzetét is. Adatai között találunk az anyagi és a szellemi kultúrához kötődő részeket éppenúgy, mint a „természet élhetővé tételét” szolgáló törekvéseket (vízszabályozás, malmok stb.) bizonyító tárgyakat, eszközöket.

Amellett a mi korunknak még van egy hallatlanul nagy előnye: a „terepasztal,” amelyen dolgozunk nagyon kitágult! Az összehasonlítás alapja ma már nem egy régió, nem is egy ország, még csak nem is a Kárpát-medence, hanem egy egész kontinens! Az adatok elemzése és egybevetése nagyon érdekes képet adhat a távoli területek hasonló nagyságú, felszereltségű vagy csak hasonló típusú, esetleg egy vagy több tulajdonosú uradalmak közötti eltérésekről, vagy megegyezésekről és mindezek okairól, amelyek további következtetések alapját teremthetik meg.

S itt térek rá e forráskiadvány egyik legfontosabb jellemzőjére és érdekességére. Ez a vagyonleltár, inventárium 1822-ben, Magyarország egyik akkor legeldugottabb és nagyon is elszigeteltnek számító területén készült: Somogy megyében. Az akkori viszonyok között, amikor a hivatalos források nyelve zömmel a latin volt, a kérdéses uradalomban pedig az elszámolásokat német nyelven készítették, ez a leltár ékes magyar nyelven készült! Véleményem szerint ez az értékét egyáltalán nem csökkenti, hanem növeli! Ebből a nyelvészek is tanulhatnak és a helyesírás akkori, meglehető-