Nagy Béla: MLSZ kiskönyvtár 1. Futballkrónika 1901-1959 (Budapest, 1981)

zsik (Honvéd), Kotósz (Honvéd) - Sándor (MTK), Göröcs (U. Dózsa), Albert (FTC), Tichy (Honvéd), Fenyvesi (FTC). Szövetségi kapitány: Baráti Lajos. „A magyar csapat azzal a szándékkal lépett a pályára, hogy támadó szellemben játszik majd, hiszen másként eleve nem lehetett volna esélye arra, hogy behozza kétgólos hátrányát. A magyar válogatott nagy akarással, nagyon nagy lelkesedéssel kezdett. Az első negyedórában lendületes, viharos erejű tá­madásokat vezettünk. A mérkőzés végső kimenetele szempontjából azonban döntő jelentőségűnek bizonyult, hogy sorozatos rohamozásainkat nem tudtuk gólokra váltani. Az első húsz perc elteltével fokozatosan visszaestünk, egyre jobban kiüt­között a két csapat közötti erőnléti különbség. Barcs Sándor, az MLSZ elnöke így nyilatkozott a mérkőzés után:- A szovjet válogatott jobb volt. Erőben és gyorsaságban felülmúlta a mieinket. Sándor gólja szabályos volt. Sándor ugyanis 0:0-as állásnál fejelt egy gólt, amit a játékvezető nem ítélt meg. Leshelyzetet látott... 1959. szeptember 27., Moszkva MAGYARORSZÁG B-SZOVJETUNIÓ B 2:0 Góllövők: Grozdics, Taliga. Faragó (Honvéd) — Dudás (Honvéd), Várhidi (U. Dózsa), Novák (Ha­ladás) - Nagy (MTK), Borsányi (U. Dózsa) — Grozdics (Komló), Hajós (SZEAC), Bodor (MTK), Rákosi (FTC), Taliga (SBTC). Csere: Török (U. Dózsa), Kuharszky (U. Dózsa). 1959. október 2.. Tiencsin MAGYARORSZAG B-HOPEJ TARTOMÁNY VAL. 1:1 Góllövő: Pál. Török (U. Dózsa) — Dudás (Honvéd), Várhidi (U. Dózsa), Hegyi (Pécs) — Solymosi (DVTK), Borsányi (U. Dózsa) — Grozdics (Komló), Rákosi (FTC). Bödör (MTK), Pál (Csepel), Taliga (SBTC). Csere: Nagy (MTK), Hajós (SZEAC). „Első mérkőzésünket a Kínai Népköztársaságban pénteken játszottuk Tien- csinben a nagy stadionban. Ellenfelünk a kínai spartakiadon győztes 45 milliós Hopej-tartomány válogatottja volt. Csapctunk csak nehezen kapott lábra. Fáradtan mozogtak a fiúk. A 23. percben értük el gólunkat: Bödör labdáját Pál tíz méterről laposan lőtte a kapuba. Több helyzetet kihagytunk. Rákosi például kétszer állt egyedül a ka­pussal szemben, de 3 méterről sem tudott a kapuba találni." 267

Next

/
Oldalképek
Tartalom