Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)

A legendás 100%-os bajnokság

A fekete-fehérek ellen a 28. percben indult meg a góláradat. Táncos szöglete a tizen­hatoson álló Turayhoz került, aki középre fejelte a labdát, Takács II pedig a hálóba helyezte. A kitűnő csatár alaposan kivette a részét a győzelemből, ötször talált az NSC kapujába. Mellette elsősorban a fedezetsor játékát dicsérték. Október 25., Üllői út Vasas-Ferencváros 1:5 Ferencváros: Amsei - Takács I G., Korányi - Lyka II, Sárosi Gy., Lázár - Táncos, Takács IIJ., Szedlacsik, Toldi, Kohut G.: Toldi (3), Takács II J. (2) A bentmaradásért küzdő Vasas ellen a Ferencváros nem játszott igazán jól, de a csap­at klasszisát mutatta, hogy így is gólokkal győzött. Az öt érvényes találaton kívül két érvénytelent is szereztek a zöld-fehérek, kihagytak egy 11-est és hat(!) kapufát lőttek. A mérkőzés sporttörténeti jelentőségét azonban más adta: ekkor buzdította először a közön­ség így a kedvenceit: Hajrá, Fradi! (Korábban a Tempó, Fradi! kiáltás volt szokás.) November 1., Üllői út Ferencváros-Hungária 4:2 Ferencváros: Amsei - Takács I G., Korányi - Lyka II, Sárosi Gy., Lázár - Táncos, Takács IIJ., Turay, Toldi, Kohut G.: Takács II J. (2), Sárosi Gy., Turay A két nagy ellenfél közül az egyiket fogadta november első napján a Fradi. Félórán keresztül teljesen beszorította a Hungáriát, mégis csak a félidő utolsó percében tudta megszerezni a vezetést. Táncos beadását Takács II a 11 -es pont táján, a kapunak csaknem háttal állva kezelte le, majd miközben mindenki azt várta, hogy passzolni fog, hirtelen megfordult, és „csőrrel” kapura lőtt. A vendégek védelme csak akkor eszmélt, amikor már a bal felső sarokban volt a labda. A harmadik gól ugyan nem a szemfüles „kis Taki” nevéhez fűződött, de nagy szerepet játszott benne. A 62. percben a 16-osról rúgha­tott szabadrúgást a Ferencváros, amelynek Turay futott neki. Mielőtt ellőtte volna, a sorfal­ban álló Takács II kiugrott onnan, s a helyén támadt résen akadálytalanul jutott a labda a hálóig. Titkos szépített, majd két, elhamarkodottan megítélt büntetővel alakult ki a végered­mény. November 15., Üllői út Ferencváros-Attila 4:0 Ferencváros: Háda - Takács I G., Korányi - Lyka II, Sárosi Gy., Lázár - Táncos, Takács II J., Turay, Toldi, Kohut G.: Takács II J. (2), Turay, Kohut A fölényes győzelem 0:0-s első félidő után született meg. A miskolciak ellenállását fokozatosan őrölte fel a Ferencváros. Érdemes felidézni az Attila kapusának, Szemzőnek a szavait: „Hűh, hogyan játszanak ezek a Fradi-csatárok! Egy-két húzás, és már ott vannak a nyakamon.” 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom