Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)
Az új évezred kezdetén újra bajnok a Fradi!
Újabb rangadó, újabb döntetlen, ezúttal Dunaújvárosban. Egy-egy meg nem adott gól mindkét oldalon, „igazi” azonban nem született, pedig a hajrában beszorította a Fradi a fáradó Dunaferrt a kapuja elé. Ezen a mérkőzésen is akadt egy áldozat, az egyik összecsapásnál Kriston Attila agyrázkódást szenvedett. A bajnok tehát nem tudott előzni, és mivel a többi rivális sem nyert, a Ferencváros továbbra is az első helyen állt. Csank János úgy vélte, hogy a bajnoki arany sorsát a következő két forduló eredményei döntik el. A tizennyolcadikban a többiek eredményeinek ismeretében léphetett pályára az FTC. Ismét kikapott az MTK, és a Dunaferr is vesztesként zárta a játéknapot, így győzelem esetén négy pontra nőhetett a Fradi előnye. A Matáv ellen játszotta 500. díjmérkőzését a Ferencvárosban a harminchat esztendős Keller József. A soproniak sokáig jól tördelték a játékot, és a fülledt melegben a 39. percig kellett várni az első - és mint később kiderült, egyetlen - gólra. Pinte átadását az a Tóth Mihály lőtte a bal alsó sarokba, aki szeptember 23-án, Győrött volt utoljára eredményes. Az „energiatakarékos” mérkőzésen elért sovány 1-0-nak nem örült igazán a közönség, de öt nyeretlen meccs után, április 18. óta először győzött a Ferencváros. A lényeg: a tabellán a 38 pontos FTC után 34-gyel állt a Vasas és a Dunaferr. A Bozsik-stadionban góltalan találkozót láthatott a tízezres publikum. Erről a ferencvárosiak tehetnek, akik sorra puskázták el a helyzeteket. A legnagyobbat Pinte, aki elvitte a labdát a kifutó kapus mellett, majd ahelyett hogy három méterről, ballal az üres kapuba passzolt volna, megvárta míg az egyik védő visszaér, és jobbal a jobb kapufa mellé csavart. A 91. percben Hrutka szabadrúgása a kapufán csattant, így az utolsó fordulóbeli mérkőzését is már sikerrel teljesítő a Dunaferr átvette a vezetést. Éppen ezért volt nagyon fontos, hogy hazai pályán legyőzze a csapat a ZTE-t. Nem játszott jól a Fradi, de hajtott, ment előre, és ha nehezen is, de begyűjtötte a létfontosságú három pontot. A félideji vezetés után hat perc alatt fordítottak a szervezetten futballozó zalaegerszegiek, majd az egyenlítést követően Dragoner szerezte a győztes gólt a 86. percben. A Vasas óriási csatát vívott az Újpesttel, a Győrrel és az MTK-val a bronzéremért, így nem számíthatott könnyű mérkőzésre az FTC a piros-kékek ellen. A diákok ingyen mehettek be az Üllői úti stadionba erre a meccsre, amelyről sokakban csak annyi maradt meg, hogy Bukovics bíró három tizenegyest ítélt a Fradi javára. Még negyedórája sem játszottak a csapatok, amikor üdvrivalgás tört fel a nézőkből: jött a hír, hogy a Győri ETO vezetést szerzett Dunaújvárosban. Nem sokkal később a játékvezető a büntetőpontra mutatott, Tóth Mihály pedig belőtte a tizenegyest, s bár közben a Dunaferr fordított, a ferencvárosi közönség már bajnokként éltette csapatát. A második félidőben két újabb büntetőt harcolt ki az ellenállhatatlanul futballozó Gera. Az egyiket Csiszár a kapu mellé lőtte, a másikat viszont Hrutka biztos lábbal értékesítette. Újabb gól már született, ám egy szép jubileumnak tapsolhattak a szurkolók: Keller József a 74. percben 300. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. A lefújás után a tizenkétezres publikum egy része beözönlött a gyepre, és miközben Queen legendás dala, a „We are the champions” szólt a fiTi] / 01 191 CM O