Nagy Béla: Fradi - huszonhétszer! Bajnokcsapatok 1903-2001 (Budapest, 2001)

A hótaposástól a dobogó tetejéig

Tél a tavaszban: a Komló elleni idénynyitón havas pályán győzött a Fradi lámpa a stadion nagytábláján, Albert ismét betalált, s a középkezdésre már nem is maradt idő. Április első felében a 2:0 lett a fradisták kedvenc eredménye. A Ferencváros nyolc nap leforgása alatt ilyen arányban győzött a Csepel, az MTK és Miskolcon a DVTK ellen is. A kék-fehérekkel vívott mérkőzés előtt az FTC játékosai virágcsokorral köszöntötték a fenn­állásának 75. évfordulóját ünneplő MTK csapatát - aztán nagyszerű játékkal elpáholták a jubiláns gárdát. Ez a bizonyos 2:0 állt az eredményjelzőn a Pécsi Dózsa elleni találkozó tizenhatodik percében is, csak éppen fordítva: a baranyaiak alaposan meglepték a zöld-fehéreket. Ezután azonban egy Albert-mesterhármas következett, s a látványos harmadik találat volt Flóri 100. bajnoki gólja! A hetvenhatodik percben Fenyvesi II szöktette a középen kiugró Albertet, akit visszarántani sem tudtak, majd futtából, tizennégy méterről félmagasan a kapu bal oldalába lőtt. Mindhárom gólját a második félidőben szerezve magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros Debrecenben a mumusának számító hajdúsági csapat felett. Egy-nullás vezetés után egy perc alatt kétszer is bevették a jó erőnléttel rendelkező zöldek a hazai­ak hálóját. Ezt a meccset két rangadó és két újabb Fradi-siker követte. A Honvéd ellen nagyiramú, izgalmas, színvonalas mérkőzést láthatott a hetvenezres nézősereg. Akkoriban külföldi bírók vezették a rangadókat, ezúttal egy csehszlovák játékvezető fújta a sípot. A szünetben még a piros-fehéreknél volt az előny, de aztán Albert egy kezezés miatt megítélt 11-esből egyenlített, majd dr. Fenyvesi ritkán látható bombagóllal juttatta vezetéshez az FTC-t (a balösszekötő helyéről, tizenhét méterről, ballal keresztbe, a bal felső sarokba zúdította a labdát). A végén Géczi mutatott be egy parádés védést, és ismét zúghatott a vastaps a Népstadionban. Tíz nap múlva hasonlóképpen ünnepelte csapatát a közönség, miután - Albert három góljával - az Újpesti Dózsát is kétvállra fektette. A második félidőben jobbnál jobb támadásokat vezető, az utolsó tíz percben két gólt is szerző Fradinak ez volt sorozatban a 10. győzelme! 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom