Nagy Béla: Csak Fradistáknak! (Budapest, 1990)

A Fradi gólaránnyal nyert bajnoksága! (1939-1940)

Amikor a Ferencváros legendásan könnyelmű vé­delme az Újpesttől négy gólt kapott - 1940. március 18-án - a bajnoki táblázat így festett: 1. Hungária 31, 2. Újpest 26, 3. Kispest 24, 4. Ferencváros 24 ponttal. A Ferencváros tehát leszámítva a Hungária eggyel több mérkőzését, öt ponttal volt hátrább a vezető csapatnál és a gólaránya is a leggyengébb volt az élcsoportbeliek közül. Ekkor elővették a már egyszer „nyugalomba vo­nult" Pataki Mihályt...és ma a Ferencváros a bajnoki Lássuk tehát mit mond a bajnokságról a népszerű Pityke, akit most a „győzelem atyjának” neveznek a zöld-fehérek:- Nem sok sikerrel kecsegtetett ez a bajnokság - kezdte Pataki. Először nem is gondoltam arra, hogy bajnokságot nyerhetünk, inkább csak abban remény­kedtem és azon dolgoztam, hogy az élvonalból le ne mai adjunk. Nagy szégyen lett volna, ha a Ferencvá­ros nem végez az első három között és ezáltal elesik a KK-küzdelmekben való részvételtől. Akkor még úgy látszott, hogy ezért a sovány dicsőségért is nagyon meg keli küzdenünk. A Hungária elleni rangadón az­után nagyot fordult a bajnokság sorsa. Akkor már bi­zakodtam abban, hogy nem szakadunk le a nagy hármasból. Örvendetes változás állott be a csapat szellemében is. A további sikerekben nagy része van annak, hogy a játékosok megértették és átvették az új játékfelfogást. (Sporthírlap) Pataki biztonságosabbá tette a védelmet, három hátvéddel játszatta az addig csak levegősen véde­102

Next

/
Oldalképek
Tartalom