Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)

30 beli irányítását nem vállalom tovább. Polgári elfoglaltságom mel­lé most katonai szolgálatom is hozzájött, úgy hogy ami kis időm még marad, azt fáradalmaim kipihenésére kell, hogy fordítsam. Az utóbbi időben már sajnos nem volt időm a sportot — felfogá­som szerint — komolyan veszélyeztető jelenségekkel megfelelően foglalkozni és így jobban véltam, ha az ,,állásomat" a klub ren­delkezésére bocsájtom. Ezúttal mondok köszönetét mindazok­nak, akik munkámban támogattak. Majd minden lemondás hátterében személyes sérelmek is sze­repet játszanak. Ez alól még Pataki Mihály esete sem volt kivé­tel... + Ferencváros—Sal. BTC 9—1 ! A mérkőzés után feltették a kérdést a „munkanélküli" ferencvá­rosi kapusnak, Csikós Gyulának, hogy mit csinált a gondtalan 90 perc alatt? — Hogy mit csináltam vasárnap délután a szabadidőmben? Áll tam, néztem! Gyönyörködtem a Ferencváros játékában! Állítom, hogy én láttam legjobban a mérkőzést, én voltam va­sárnap az ,,1-es számú néző". Az igazi nézők ugyanis egy kicsit távolabb vannak a játéktértől, nem figyelhetnek meg egészen apró dolgokat olyan jól, mint például én. Hát most volt időm és gyönyörködhettem. Nagyon jól játszot­tak a fiúk. + Ferencváros—Haladás 5—3. A mérkőzés első szögletéből esett a Fradi első gólja: Gyetvai hálóba tartó labdáját Sárosi dr. pöccintette a kapuba. A ,,kis Sá- rosi" szokásához híven bombázott: egy távoli lövése a kapufán csattant. Egyébként a találkozón mezprobléma is volt. Mivel mind­két csapat zöld mezben játszott — szünetben a fradisták cserére kényszerültek. Sárosiék piros mezbpn - a mellen fehér csíkkal — játszottak a második 45 percben! így Jakab, Kiss, Kiszely és Sá­rosi dr. piros mezben rúgták a Fradi gólokat... A mérkőzés legszebb gólját így örökítették meg a Nemzeti Sport tudósítói: „Lázár Gyetvait szökteti, a szélső ,látványosság­számba menő lefutással robog át a Haladás védőin. Iveit beadását Kiszely könnyedén fejeli a hálóba." * Egy fradista nagy kitüntetéséről olvashatunk a Nemzeti Sport első oldalán: „Pataki Mihálynak, a Ferencváros nemrég visszavo­nult sportvezetőjének a magyar labdarúgás és a nemzeti értéket je­lentő Ferencváros FC sportbeli felvirágoztatása korül szerzett ér­demeiért az arany Testnevelési Érmet adományozta az OTT."

Next

/
Oldalképek
Tartalom