Nagy Béla: Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz! (Budapest, 1989)

46 FRADI VOLT, ért ’ játszassák. Az érdekesnek ígérkező mérkőzés végül nem jött létre. Sajnos a későbbiekben sem valósulhatott meg, hiszen a Torino csapatát 1949-ben repülőszerencsétlenség érte... JÚLIUS + Végétért az 1946—47. évi bajnokság. A Fradi labdarúgói az utolsó mérkőzésen 1— 0-ra kikaptak a Haladástól. A Ferencváros így csak a 4. helyet tudta megszerezni, a vasi zöld-fehérek viszont megmenekültek a kieséstől... A bajnokságot ezúttal is az újpestiek nyerték. + A Ferencváros még játszott Brnóban egy barátságos nemzetközi mér­kőzést (2—2), majd Prágából repülővel útrakeltek az amerikai kontinens felé. A magyar csapatok közül a fradisták voltak az elsők, akik repülőgéppel kel­tek át az ,,Újvilágba ... Aztán hamarosan megérkezett Mexikóból a várva várt távirat: .Július 15-én 16 órakor szerencsésen megérkeztünk Mexikóba. A fogad­tatás csodálatos volt. + A bemutatkozás Vera Cruzban nem sikerült — Sárosiék 3—2-re kikap­tak, de azután hamarosan megszületett az első győzelem. Mexikóvárosban a Montezuma csapatai elleni mérkőzés után a sajtóvisszhang is kedvezően mél­tatta a látottakat: „Most megmutatta a Ferencváros, hogy mit tud. Ragyogó játékban győ­zött 5—1-re. Akik előzetesen lebecsülték a Ferencváros erejét, nagy pofont kaptak, mivel vendégeink bemutatták a klasszikus európai labdarúgást. Mer­jük állítani, hogy a szövetség vezetői tudták, kit hozatnak el, mert amit lát­tunk, az igazi futball volt. + ,.Áldott rosszmájú emberek élnek Budapesten. Két hete azt a hírt ter­jesztették el, hogy a Ferencváros 5—1-re kapott ki Mexikóban, ezen a héten pedig még csúnyább rémhír kelt szárnyra: repülőszerencsétlenség érte a Fra­dit. A rémhír olyasvalami, amiből sohasem vesznek el, hanem inkább hozzá­tesznek. Hétfőn este már a fél város tudta, hogy ki halt meg, kinek törött el mindkét lába s miután áldott rosszmájúakról van szó: azt is tudták, hogy csak a pilóta úszta meg a dolgot sérülés nélkül. Mi már kedden reggel tudtuk, hogy nem Mexikóban, hanem Chilében zuhant le egy repülőgép s ennek volt négy halálos áldozata. Kedden azonban megér­kezett a Ferencváros élő cáfolatát hozó távirat is, amelyet akkor adtak fel Mexikóban, amikor már Budapesten javában röpködtek a rémhírek... A távirat száma: 1088/5. Mexikó City aut. 4. hétfő 17 óra 30 perc. „60 000 néző előtt 3—3 arányban döntetlent értünk el Mexikó válogatott csapata ellen... Erről és a túra többi mérkőzéseiről, az 1947—1949 közötti időszak ferenc­városi eseményeiről a FRADI FUTBALLMÜZEUM könyvsorozat A MEXI­KÓI TÚRÁTÓL - A SZÁZGÓLOS FRADI CSATÁRSORIG c. kötetből tá­jékozódhatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom