Nagy Béla: Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz! (Budapest, 1989)
44 FRADI VOLT, 2. Felhívjuk az illetékesek figyelmét a következőkre: az állóhely közönségének a köréből sokan panaszkodtak, hogy a belépéskor a jegyszedők nem szakították el a jegyeket, hanem egyszerűen elvették. Feltehető tehát, hogy a jegyek újra forgalomba kerültek... + A szerencsétlenségnek halálos áldozata nem volt, de sokan súlyos sérülést szenvedtek. A legsúlyosabbat egy Varga Pál nevű 36 éves fiatalember: csigolya és koponyaalapi törést! Évekig gyógyítgatták, kezelték — aztán két bottal járni tanítgatták. Majd rábízták az FTC pénztárát — ő lett a későbbiekben sok-sok szurkoló és sportoló Varga Pali bácsija. A régi, majd az új klubházban — tehát a pályán élt és dolgozott. Ott, ahol a tragikus balesetet elszenvedte. E szívszorító történet sajnos hozzátartozik a klub krónikájához... + A felszabadulás után először Olaszországba utazott repülőgéppel a magyar válogatott. Erre az utazásra azonban sok bonyodalom után került sor. Előbb a jugoszláv, majd az olasz hatóságok engedélyét várta a csapat, majd kiderült, hogy csak kerülővel — Bari érintésével — mehet a gép Torinóba. Ez azt jelentette, hogy 20 fő helyett csak 18-an utazhattak, mivel így több üzemanyagot kellett a gépre tárolni. Két vezető önként itthon maradt... + A magyar válogatott Torinóban — az utolsó percben kapott góllal! — 3—2-es vereséget szenvedett. Pozzo, az olaszok szövetségi kapitánya a következőket nyilatkozta az egyik nápolyi lapnak: — Véleményem szerint a magyar csapat ma Európa legjobb együttese. Nagyon sok van ebben a fiatal gárdában. Nagyszerűen játszák a rendszert, remek a technikájuk. A magyarok játékából sokat tanulhatunk. A budaörsi repülőtér rádiósa vette a válogatottat hozó gép adását: „7 óra 40-kor indultunk Bariból, Raguza felett esőfelhőbe kerültünk, majd a hegyek miatt magasabbra szállt a gép (2000 méter). 10 óra 15 perckor voltunk Belg- rád felett, 10 óra 35-kor 2000 méter magasságban Szabadka felett repültünk. Mindenki jól van. A repülés élvezetes... + Ferencváros—MTK 3—3. ,, Ez volt az új edző Opata Zoltán „bemutatkozó mérkőzése. Az MTK már 2-0-ra vezetett, de a végén csak nagynehezen egyenlített - tizenegyesből! A Fradi mindhárom gólját a „mesterhármas király Mike szerezte! + Több, mint százfőnyi szurkolótáborral Budapestre érkezett a Bratislava motorvonata, a Tátra-express. A vörös kocsiról Kubala ugrik le elsőnek. Ku- bala nagyon vidám. Megkérdeztük tőle:-t' Milyen érzés lesz a Fradi ellen játszani? — Hát bizony nem a legkellemesebb. Hiszen nemrég még itt játszottam a zöld-fehérek között. Jobban jött volna ez a mérkőzés pár év múlva. Hiába, ez a játékossors.