Nagy Béla: Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz! (Budapest, 1989)

30 FRADI VOLT, Csoportjában viszont a Fradi rúgta a legtöbb gólt és gyűjtötte a legtöbb pontot — így 26 mérkőzés után az élen végzett: 1. Ferencváros 26 22 1 3 99-31 45 A Fradi 8 ponttal szerzett többet a mögötte álló Csepelnél, de az összevont tízes mezőnyben — öt csapat a Keleti, öt a Nyugati csoportból — már a pi­ros-kékek vezettek a Fradi előtt 3 ponttal! íme innen indult a bajnoki finálé: 1. Újpest 8 2. Csepel 8 3. Ferencváros 8 4. Szeged 8 5. SZAC 8 6. Vasas 8 7. Haladás 8 8. Kispest 8 9. MTK 8 10. DVSC 8 8 — — 34-10 16 5 2 1 24-14 12 4 1 3 20-17 9 4 — 4 18-20 8 3 2 3 26-31 8 3 2 3 17-23 8 3 1 4 20-21 7 2 1 5 12-17 5 1 2 5 14-21 4 1 1 6 12-23 3 „Az Üjpest tekintélyes előnyre tett szert, 100 százalékos! A Ferencváros balszerencsés csapat. Csak a Csepel, a SZAC és a Haladás ellen vesztett pon­tot, illetve pontokat s ezek a csapatok mind bekerültek a tízes döntőbe, to­vábbhozva az ottani eredményeket! + A Fradinak rosszul kezdődött a rájátszás is, hiszen az Üllői úton 3—2-re kikaptak a Szegedtől. Mike ugyan kétszer is vezetést szerzett, de a Tisza-partiak ezúttal is bizonyították, még mindig a Fradi „mumusának” tekinthetők... Urbancsik Gábor, a Ferencváros edzője: — Győzött a jobbik csapat. * Ferencváros—Kispest 4—1. Ezen a mérkőzésen játszott először a Fradi felnőtt csapatában Kocsis Sanyi! „Kocsis igen tehetséges játékos, ha egy kis tapasztalatot szerez, állandó tagja lehet a csapatnak ’ — írták a 16 éves fiúról a Népsportban. Kocsis először, Sípos utoljára játszott a Fradiban. Bejelentette, hogy a mérkőzést követően Svájcban kívánja folytatni pályafutását. + Sárosi Béla külföldre szerződése is beszédtéma volt. A Népsport új­ságírója feltette neki a kérdést, hogy igazak-e az Olaszországba távozásával kapcsolatos hírek: — Valóban foglalkozom a távozás gondolatával — jelentette ki kertelés nélkül. — Akkor érlelődött meg bennem az elhatározás, amikor Nádas elnök úr egyízben kijelentette, hogy mindenki őszintén beszéljen kívánságairól, ter­veiről, esetleges távozási szándékáról. Én őszinte voltam. Nem akartam úgy el­távozni, ahogy az mostanában divattá vált. Őszintén feltártam gondjaimat, sé­relmeimet és megmondtam, hogy az egyik olaszországi nagyegyesülettel tár­gyalok. — Legyen hozzánk őszinte. Nem túlozta el a sérelmeit? Magyarországon mindenki szereti magát...

Next

/
Oldalképek
Tartalom