Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)
olimpiát két előadás keretében. A bevétel természetesen a futball- klubbé.” — A Ferencváros—Bástya mérkőzés a szegediek 1—0-ás vezetésénél félbeszakadt. Ez volt az a bizonyos mérkőzés, ahol egy Zub- riczky Gyula nevű szurkoló berohant a pályára és pofonvágta Gero bírót... „Maga a mérkőzés teljesen idegkimerültté tette a ferencvárosi tábort. Ahogy a tribünön mondották, a Ferencváros "gutaütésre« játszott. Azaz folyton támadott, kapufákat lőtt, de eredményt elérni nem tudott. A közönség egyik ámulatból a másikba esett, egyesek szédültek az izgalomtól. A legnagyobb zenebonát a tizenegyesek, illetve a meg nem adott tizenegyesek váltották ki a nézőseregből, amely forrt és háborgott emiatt. A Ferencváros öltözője is ilyen panaszoktól volt hangos már a félidő szünetében, mert minden játékos a tizenegyeseket reklamálta. Fazekas dr., a Fradi egyik vezetője végül kedélyesen igyekezett lecsillapítani az öltöző idegességét: — A bíró csupa jóakarat, fiúk. Nem akarja, hogy blamáljátok magatokat. Jól tudja, hogy a múltkor sem rúgtátok be a tizenegyest, tehát nem ad ilyesmire alkalmat.” — A Royal Szálló különtermében ünnepi vacsorán osztották ki a Ferencváros játékosainak az elmúlt időszak sikereinek tárgyi emlékeit. Az 1926—27, 1927—28-as bajnoki aranyérmek, a Magyar Kupa- és a KK-győzelemért járó érmék kerültek átadásra. Ezekből sajnos egyetlen darab sincs az FTC-múzeum birtokában ... — A spanyol—portugál túrán szereplő Ferencváros a Barcelona válogatott elleni mérkőzésen már 3—1-re vezetett, amikor Takács II a kapufát találta el és az ellentámadásból a hazaiak — szabálytalan góllal — szépítettek. A biztos győzelemből végül döntetlen eredmény született. „Egy perccel a befejezés előtt egy veszélytelennek látszó akció során a 16-osig jutnak el a barcelonaiak, mikor egyszerre váratlanul megszólal a bíró sípja. A spanyolok azt hiszik, hogy offszájd miatt fütyült a bíró és a középvonal felé tartanak. A bíró azonban általános csodálkozásra visszahívja őket és a 11-es pontra teszi a labdát. A mieink egy pillanatig kővé meredten állnak, majd elemi erővel tör ki belőlük az elkeseredés és a felháborodás. Siflis, a csapatkapitány utasítására elhagyja a kaput — és nem védi a 11-est. A spanyolok persze kapva kapnak az alkalmon és gyorsan az üres kapuba vágják a labdát.” A mérkőzés után — a spanyol sajtó dicséretére legyen mondva — egyetlenegy lap sem akadt, amely a címben is ki ne domborította volna, hogy a bíró indokolatlanul vette ki a győzelmet a Ferencváros kezéből. 33