Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

fel a magyar zászlót himnuszunk hangjaira! A dobogó legfelső fo­kán Kocsis Antal ökölvívó büszkeségünk állt. Olimpiai diplomájá­nak fotómásolatát könyvünkben szintén láthatják. — A Ferencváros labdarúgócsapata augusztus 18-án, szomba­ton déli 1 óra 50 perckor a Keleti pályaudvarról elindult első KK- mérkőzésének helyszínére. „Igen kellemes utazás után pontban este 10 órakor érkeztünk Belgrádba. A pályaudvaron nagy tömeg ér­deklődő élén a BSK vezetőségével az élen várt ránk és igen szí­vélyes és meleg fogadtatásban részesített bennünket. Miután már a vonaton az étkezőkocsiban megvacsoráztunk, szállásunkot, a Ho­tel Petrogradban, csak rendbeszedtük magunkat és rögtön rövid 20 perces sétára indult a csapat. Utána pedig a játékosok nyugo­vóra tértek. Turayt megvizsgálta Tóth Potya és úgy találta, hogy rendben van, elmúlt a sérülése. Így ő játszik és Toldi lesz a tarta­lék.” (Klement Sándor jelentéséből.) — A fradisták KK-rajtja káprázatosán sikerült: Ferencváros —Beogradski SK 7—0! „A bíró füttye után diktált gyilkos tempónak már az első tíz percben három gól jelezte a hatását és ezt az ira­mot sem átvenni, sem erejében kellően csökkenteni nem tudta a belgrádi együttes.” Kuriózum, hogy első KK-gólunk, az első KK- meccsünk első percében született! Szerzője gólkirályunk, a kis Ta- ki volt... — Blum Zoltán és Fogl Károly jutalomjátékára Ferencváros— Újpest találkozót terveztek. Ezt propagálták a plakátok, az újságok. „Jöjjetek el ma az Üllői útra. Jutalmazzátok meg a két nagy fut­ballistánkat tapsaitokkal, kiáltsatok feléjük harsány éljent, mert megérdemlik, mert megérdemli az a múlt, az a sok dicsőség, amit rajtuk keresztül mindannyian élvezhettünk eddig is. A csapat leg­jobb összeállításában áll ki az ünnepi mérkőzésre, csupán az a vál­tozás lesz benne, hogy Blum elfoglalja régi helyét a Ferencváros halfsorában, hogy elbúcsúzzék tőle ezen a nevezetes napon.” Aztán a szépnek tervezett búcsú elmaradt: a csúnya, hideg idő annyira elriasztotta a közönséget, az amúgy is hétköznapra, szerdára kitűzött mérkőzésről, hogy az érdekelt játékosok klubjaik vezetőivel még a meccs előtt úgy egyeztek meg, hogy a jutalom­játékot, azaz a Ferencváros—Újpest meccset szeptember 19-re ha­lasszák. Szeptemberben egy kétszer 25 perces Ferencváros—Újpest „meccset” hirdettek ugyan, de az nagy kudarccal végződött. A két játékosra fejenként 750—750 pengő jutott... — A Ferencváros első budapesti KK-mérkőzése nem az Üllői úton, hanem a nagy rivális otthonában, a Hungária úti pályán volt. Méghozzá előmeccsként — hiszen utána rendezték a Hungária—Ra­pid találkozót. A kettős KK-mérkőzés programja miatt döntöttek 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom