Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)
ÁPRILIS — A II. B. ligában a Józsefváros a Csabai AK-val mérkőzött. A találkozó utáni a békéscsabaiak kérték azt a pénzt, amit a józsefvárosiak ősszel Csabán kölcsönkértek. Mondták nekik, hogy ebben és ebben a vendéglőben várjanak, odaviszik a pénzt. A tartozásra azonban éjfélig hiába vártak a vidékiek, lemaradtak az utolsó vonatról is... Másnap a csabaiak óráikat zálogházba tették, hogy a csapat fele hazautazhasson! A többiek pedig a szállodában maradtak zálogul, míg otthonról ki nem váltották őket... — A Húsvéti torna végső sorrendjét gólarány határozta meg a Hungária és a Ferencváros között. Bár a Fradi 2—1-re legyőzte a Hungáriát, ez kevésnek bizonyult és a Gschwindt Ernő által felajánlott ezüst serleg, valamint a 11 aranyérem a kék-fehérek birtokába került. Az, hogy a Ferencváros nem győzött több góllal, valószínű, hogy a bíró lelkén is száradt, hiszen szokatlanul élesen elítélték a Nemzeti Sportban is. „Nagy László bíráskodása külön fejezetet érdemel. Nem tudatlanságból követte el a hibákat, mert néhány nagyon kényes esetnél látni lehetett, hogy tud bíráskodni. De olyan egyoldalúan végezte dolgát, hogy mindenki önigazolást látott ítéleteiben: lám, én nem vagyok Ferencváros bíró. Ezt azonban elhittük volna akkor is, ha teljesen pártatlan és korrektül ragaszkodik a szabályokhoz, így — azt hisszük — maga a BT is elpirul ettől a bíráskodástól.” Szigeti Imre is magából kikelve nyilatkozott: — A mérkőzés szép, élvezetes és fair játékot hozott. Hogy a serleg megnyeréséhez szükséges gólarányt el nem értük, az Nagy bíró lelkén szárad. Látszik, hogy a mérkőzés előtt egyes újságokban megjelent — Nagy László megfélemlítésére alkalmas cikkek — megtették hatásukat. Az olyan bírónak azonban, akit az ilyen cikkek befolyásolnak, nem volna szabad mérkőzést vállalnia. Ha pedig ezt meg nem érti, akkor erőszakkal kell a szájából kivenni a sípot. — A Ferencváros—Sabaria mérkőzés majdnem teljesen sötétben fejeződött be. Az utcán már égtek a lámpák, és a Hold is megjelent az ég peremén. — Miért tud a Sabaria a sötétben — töprengett egy elkeseredett fradista. — Miért? A Fradi Holddal szemben játszik ... — Különös műtétet hajtottak végre egy fiatal futballistán. Schuch, a Pesterzsébet játékosa, már régebben bokafájdalmakról panaszkodott. A vasárnapi meccset még végigjátszotta, hétfőn azonban bement a kórházba, ahol azonnal kés alá került. Operáció útján Schuch felső lábfejéből hatalmas tüskét szedtek ki. Ki17