Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)
„Izsák, az FTC lelkes intézője, a következőket mondta a vesztes meccs után: — Az egészben az a baj, hogy a Hungária úton nincs 13-as számú öltöző. Mert az Üllői úton én mindig odateszem be az idegeneket. Ott voltak a svédek, osztrákok és persze meg is vertük őket szigorúan .. — Hangulatkép a Ferencváros edzéséről: „A Ferencváros tréningjén részt venni, a fiúk közé elegyedve megfigyelni őket, ahogy dolgoznak, ahogy igyekeznek magukat folyton tökéletesíteni — egyenesen élvezet. Ami pedig a legfontosabb, ami a zöld-fehérek sikerének fő titka és legfőbb ereje, az a nagyszerű szellem, az az összetartás, mely a játékosok között uralkodik. Szeretik és megbecsülik egymást, fanatikusan hisznek és bíznak magukban és egymásban anélkül, hogy beképzeltek, kérkedők lennének. Ismerik a maguk értékét és egymás erejét. Ez ad aztán nekik erőt és a játékbeli fizikai egységességen kívül elsősorban ez a lelki egység szerzi meg számukra a diadalt.” És a diadal — az örökrangadón! — ezúttal sem maradt el: Ferencváros—Hungária 3—2! — Ferencváros—Vasas 2—1. „Aki nem látta ezt a meccset és csak a számszerű eredményt, a szürke 2—1-et nézi, az nem tudja, hogy e mögött a mindennapinak látszó eredmény mögött egy tragédia és egy hősköltemény áll. Tragédia volt a legjobb magyar középfedezetnek, Bukovinák a mérkőzés első perceiben történt ostoba véletlen okozta balesete, ami erre a meccsre teljesen harcképtelenné tette ezt a nagytehetségű játékost. Viszont époszi hőssé nőtte ki magát ezen a meccsen Turay, ez az istenadta tehetségű futballistánk, akiről egy évvel ezelőtt még nem is tudtuk, hogy él.” — „A Ferencváros vezetősége felkéri tagjait és az egyesület híveit, hogy a Sabária különvonatának érkezésénél negyed tizenkettőkor minél nagyobb számban jelenjenek meg a Keleti pályaudvaron a szombathelyiek minél impozánsabb fogadására.” Hát, ilyen is volt... — A Sabária pesti képviselője ezeket mondta azzal kapcsolatban, hogy a Sabária feladta a Ferencvárossal szemben a pályaválasztói jogát: — Nincs rendes pályánk, tavaszra azonban lesz. Már van telkünk és pénzünk is. A mostani pályafeladás ellenében a Ferencváros egy nyári vendégjátékra kötelezte magát. A Sabária a pályaválasztói jog lemondása miatt bizonyos anyagi előnyökhöz is jut. Aztán kiderült, hogy még 2 ponthoz is! A hét mérkőzésen 100%-os sikerrel szereplő fradisták 3—1-re kikaptak az ugyancsak veretlen Sabáriától, amely ekkor a 2. helyen állt. „A zöld-fehér csapat Bukovi és Amsei nélkül már eleve nagy hendikeppel vette fél a küzdelmet. Ehhez járult még, hogy Sándor 9