Nagy Béla: Kupakönyv. A régi, dicső KK 1927-1939 (Budapest, 1987)

elánnal tört előre ez a csapatrész, és a két félidő elején csak zöld-fehér já­tékost láttunk a pályán.” Pataki Mihály, a régi híres játékos ekkor már szak­vezetőként segítette klubját. A Ferencváros taktikájáról ezeket mondta: — Az Admirának a csatársora nagyszerű, így a halfsorunk nemcsak állan­dó támadással foglalkozott, hanem a két szélső fedezet ráállt az ellenfél csatáraira. Bevált, és így csináljuk ezután mindig, ha erős csapat lesz az ellen­fél. szeptember 16. Üllői út, 20 000 néző. Játékvezető: Barlassina (olasz) FERENCVÁROS - ADMIRA 1 -0 Góllövő: Ráz só Ferencváros: Amsei—Takács I, Hungler—Lyka, Bukovi, Berkessy—Rázsó, Takács II, Turay, Szedlacsek, Kohut. Edző: Tóth Potya István Admira: Franzi—Vozi, Janda-Kliwitsch, Koch, Schott-Siegl, Klima, Stoi­ber, Runge, Schall. Az első Üllői úti KK-mérkőzés! Érdekes, hogy a győztes gólt a tartalék­sorból elővett Rázsónak sikerült elérni, így az ő nevéhez fűződik a zöld-fe­hérek első Üllői úti KK góljának dicsősége. A mérkőzés után boldogan me­sélte a győztes gól históriáját: - Amikor már átmentem a halfon, láttam, hogy Franzl kifut elém. Hirtelen nagy nyugalom fogott el, nem is gondoltam arra, hogy gólt fogok lőni. Nagyszerűen sikerült elcsípnem a pillanatot, amikor Franzl mellett be lehetett pöckölni a labdát. Mütz, az Admira elnöke: — Őszintén megmondhatom, hogy a jobbik csa­pat győzött. Minden emberem derekasan küzdött, de semmit sem lehet csinálni, ha az ellenfél jobb. TOVÁBBJUTÓ: A FERENCVÁROS (3-1) * Az elődöntő mérkőzései a másik ágon: szeptember 8. Prága: Viktoria Zsiskov - Rapid 4—3 szeptember 16. Bécs: Rapid — Viktoria Zsiskov 3—2 október 3. Bécs: Rapid — Viktoria Zsiskov 3—1 TOVÁBBJUTÓ: A RAPID (9-7) A DÖNTŐK október 28. Üllői út, 20 000 néző. Játékvezető: Carraro (olasz) FERENCVÁROS - RAPID 7-1 Góllövők: Szedlacsek, Takács II, Szedlacsek, Kohut, Kohut, TakácsII, TakácsII, Horvat 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom