Nagy Béla: Ki kicsoda a Ferencvárosi Torna Club történetében? II. (Budapest, 1987)
Névmutató
VITÉZY LÁSZLÓ A Balázs Béla-díjas filmrendező legalább három generáció Fradi-játékosnak szurkolt a pályán. Rendszeres meccsrejáró, s neki szellemi kapcsolat is a sport, a labdarúgás. Nagy álma, hogy amit a labdarúgásból ismer — és ez nem kevés — egyszer filmre vigye. Élményeket gyűjt lelátón, öltözőkben, de neki is az igazi élményt egy-egy Fradi-gy őzelem jelenti. A győztesekről pedig mindig nagy filmet lehet csinálni. . . VASS MIKLÓS Az „ősszurkolók” egyike. Vass Miklós azonban nem csak a háttérben lelkesedett, hanem mindig igyekezett a klubért valamit tenni. Amíg Ózdon lakott összefogta a helyi fradiStákat, szervezte a tagokat. Nyugdíjasként került Budapestre, a mindig szeretett Üllői úti pálya közelébe. A Toldik, Sárosik helyett már régen mások rúgják a labdát, de ő a késői utódoknál: ugyanolyan szívvel hódol. Az FTC Baráti Kör elnökségének tagjaként pedig a szurkolótársakat szolgálja: az elmúlt években százszámra írta a válaszleveleket az érdeklődő fradistáknak. VARGA JÁNOS Tizenegy éves korában az FTC-ben kezdett vízilabdázni. A tehetséges fiatalt dr. Mayer Mihály edző már 16 éves korában szerepeltette az első csapatban! Tagjalett a junior válogatottnak (EB ezüst-és bronzérem), majd az FTC KEK és Szuper Kupa győztes csapatának! 1981-ben a válogatottban is helyet kapott és így -részese lehetett az EB bronzéremnek is. Az 1982-es év új éremmel gazdagította Varga gyűjteményét: vb ezüstérem került a vitrinbe. VANEK BÉLA Az' ÉDOSZ titkára, az FTC atlétikai szakosztályának elnöke. Mind erkölcsi, mind anyagi támogatással igyekszik a szakosztályt segíteni. WÉBER JÓZSEFNÉ A Kertészeti Egyetem tanszékvezető tanáraként, több mint két évtizeden át - 1962-től 1985-ig - az FTC elnökségének a tagja. Elsősorban az asztaliteniszezők és a női kézilabdások munkáját segítette. Tevékenységéért megkapta a Testnevelés és Sport Érdemérem ezüst fokozatát. Az egyesület pedig FTC aranydiploma adományozásával ismerte el közel negyedszázados társadalmi munkáját. 56