Nagy Béla: Ki kicsoda a Ferencvárosi Torna Club történetében? II. (Budapest, 1987)
Névmutató
SZENCZI JUDIT A Postásban kezdett tekézni, majd 1978-tól az FTC színeiben döngette a bábukat. Három ferencvárosi bajnokcsapat tagja, három BEK-döntőn szerepelt. A legjobb teljesítmény BEK-ezüst Olaszországból. Az 1985-ös Duna Kupa győztes FTC tagja. Ebben az évben az 12. bajnokságát is megnyerte! Először 1974 és' 1977 között szerepelt a magyar válogatottban, majd 1985 óta ismét. Az 1986-os vb-ről a magyar csapat tagjaként aranyéremmel tért haza, így neve az FTC világbajnokainak márványtáblájára került... SZIGETI IMRE Szigeti Imre csak 7 évet tevékenykedett egyesületünkben,, Ez az időszak azonban — az ő anyagi támogatásának, vezetői nagyvonalúságának következtében is — sikerektől volt hangos. Az ő anyagi lehetőségei segítettek a profizmus bevezetésekor játékosszerzéshez, tribünépítéshez, a B-közép létrehozásához. Szigeti nemzetközi mérkőzések sorát szervezte itthon és külföldön egyaránt. Nevéhez fűződik az emlékezetes dél-amerikai túra, amely sikereinek a betetőzése volt. A játékosok szeretett klubvezetője azonban egyre jobban belegabalyodott a gazdasági válság, a könnyű életmód buktatóiba. - 1929 őszén a klub éléről távoznia kellett. Az az ember, aki a sokszor könnyen jött milliókat a Fradira áldozta, élete végén koldusszegényen halt meg Montevideóban. Az egykori bőkezű mecénásnak annyi pénze sem volt, ami a végtisztességhez kellett. A Nációnál klub temettette el... SZÉKELY BÉLA A Ferencváros csatársorában 63 mérkőzésen szerepelt, 49 gólt szerzett. 1932 és 1937 között két bajnok és egy KK-győztes Fradi tagjaként aratta sikereit. Pályafutása végét egy edzésen történt súlyos sérülés zárta. Összeütközött a kapussal és sípcsonttörést szenvedett. Többet nem tudott a Ferencváros színeiben pályára lépni... SZŰCS LAJOS Öt év óta ténykedik serdülő csapatainknál intézői minőségben. Kapcsolata a Ferencvárossal azonban régebbi keletű, hiszen Izsák „Zsazsa” tanítványaként már 12 éves korában a Fradi-kölyökben rúgta a labdát. 1937-ig játszott zöld-fehér színekben, majd a Gamma és vasúti alkalmazottként a BVSC következett. Utóbbi helyen már intézőként szolgálta a labdarúgást. Nyugdíjba vonulása óta visszatért első szerelméhez, a zöld-fehér klubhoz és most ő pátyolgatja a kis ferencvárosi futballpalántákat. 40