Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)
Nosztalgianapló. Az első magyarországi mérkőzésektől a KK kezdetéig 1897-1927
„Amikor befutott a bécsi gyors, amely a Belgiumban győztes csapatot hozta, egy ideges fiatalember furakodott át a tömegen és egyenesen Dudáshoz tartott, akinek gyorsan néhány szót mondott. Dudás elsápadt a hallottakra és csak annyit mondott a körülötte állóknak: — A feleségem nagyon rosszul van —, majd gyorsan elsietett a rossz hírt hozó küldönccel Kispestre. Mire kiért Kispestre, ifjú felesége már az utolsó perceit élte. Még felismerte urát, akitől néhány megindító szóval búcsút vett és kilenc órakor örökre lehunyta szemeit. A fiatal, nagyon szép asszony már két év előtt, amikor Dudáshoz férjhez ment, el volt jegyezve a halállal, mert miként két nővére, ő is megkapta a gyilkos kórt, amely ellen nem volt segítség. Az utolsó hetekre súlyosra fordult a betegsége, s Dudás nagy dilemmába került, amikor a válogatott csapatba jelölték. Sokáig töprengett: itthagyja-e utolsó napjait élő feleségét, avagy elmenjen a csapattal? Végre is az utóbbira szánta el magát, abban a reményben, hogy nem következik be a katasztrófa a távolléte alatt.” A régi intézők úgynevezett driblijeikkel, furfangos és sokszor hihetetlen tetteikkel rengeteg anekdota hőseivé váltak. Olyan hátborzongató csalás, mint amilyent Mohácsi Attila, a Wekerletelepi SC intézője produkált — nos, az példátlan: Kompa Elek igazolásával játszatott valakit akkor, amikor az igazi Kompa a meccset megelőzően két héttel a Dunába fulladt... A szurkolók régen sem voltak mindig angyalok. Tóth-Potya keserű szavai egy FTC—33 FC 0:0-ás mérkőzést követően hangzottak el: — Megtudom érteni, hogy a közönség drukkol és a kedvenc csapatot szeretné győzelemre segíteni, de az már igazán nem nevezhető sem felebaráti, sem sportszeretetnek, hogy súlyosan sértő és szidalmazó szavakat kiabálnak be a játékosoknak. Mi teljes erőnkkel azon vagyunk, hogy örömet szerezzünk híveinknek, de a közönségnek a vasárnapihoz hasonló viselkedése igazán nem alkalmas arra, hogy csapatunkban a lelkesedést fokozza...” Kupakeresés — 1926! A skót Celtic az első világháborút megelőző években Budapesten szerepelt az FTC ellen és döntetlen eredmény született. A szintén itt túrázó angol Burnley ellen is 2:2 volt az eredmény. A két szigetországbeli klubot erre egymás ellen állították ki, s az ő meccsük is döntetlenül végződött. A Celtic 1926-ban(!) azt reklamálta, hogy hol van az a serleg, amelyet erre az alkalomra tűztek ki a magyar rendezők? Az FTC vezetői az átirat vétele után nyomozást indítottak a serlegért. Az FTC által megnyert díjak és egyéb tárgyak egyrészt a Széchenyi-kávéház- beli különteremben, másrészt — főleg az értékesebbek — Springer Ferenc dr.- nál voltak, a lakásán elhelyezve. Mindkét helyen azonban nyomát sem találták a nevezett serlegnek, abból az egyszerű okból, mert a serleg csak papíron létezett! A naiv skótok nem gondolták, hogy nálunk ilyen is előfordulhat, hiszen a Magyar Kupa is sokáig csak papíron létező vándordíj volt... 80
