Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

Nosztalgianapló. Az első magyarországi mérkőzésektől a KK kezdetéig 1897-1927

„Elveszett egy fiúfelöltőkabát az Üllői úti pálya nézőterének a vendéglő és a Springer-szobor közötti részén. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy Kell­ner Vilmos, az FTC old-boy játékosa címére adja le a Széchenyi kávéházban, ahol jutalomban részesül.” A kabát vajon megkerült? AUGUSZTUS Az egykori kedvenc visszatért első sikereinek helyszínére, az Üllői út­ra... „Schlosser Imre 10-én, kedden Szigeti Imre elnök előtt, Klement Sándor és Pataki Mihály jelenlétében aláírta szerződését a Ferencvároshoz, amely őt 1927. augusztus 15-ig régi egyesületéhez köti. Slózi ezt követően már részt is vett a Ferencváros tréningjén, ahol friss kondícióban végezte ifjú játékostár­saival együtt az előirt gyakorlatokat.” Slózi ekkor már 38. évét taposta... A profizmus bevezetése idején elhatározták, hogy nagyon leszűkítik a tiszteletjegyek kiadását, „száműzik a potyajegyeseket”... Eldöntötték, hogy a három nagy pályán — az Üllői úton, a Hungária úton és a Megyeri úton — a bejáratoknál számológépeket helyeznek el, amelyeket Bécsből hozatnak. „A profi világ együttesének rövid, pattogó elnevezéseivel élénk ellen­tétben áll a legújabb fúziós alakulat címe: III. kerületi Torna Vívó és Atlé­tikai Club. így fogják nevezni a III. kerület és a VÁC frigyéből származó leg­újabb profi alakulatot. Ez ugyan sem tornát, sem vívást, de még atlétikát sem vett fel programjába, de magában foglalja mindkét egylet címét. Hogy azután a küzdelmek hevében miként fogják leegyszerűsíteni a túlon-túl hosszú címet, hogy III. kér. VÁC vagy III. kerületi VÁC lesz-e a neve, az a jövő titka és ma még nem okoz gondot senkinek.” A szurkolóknak fúzió ide vagy oda, a „kerület” csak „kerület” ma­radt ... Az első Ferencváros—Bocskai mérkőzés augusztus 15-én volt, amely azért is nevezetes, mert az országban ez volt az első nyüvános profi mérkő­zés! Az egyébként barátságos találkozót Debrecenben 2000 néző előtt a Dió­szegi úti pályán játszották. Pataki és Stecovits két-két gólja után alakult ki a 4£)-ás végeredmény. Az első profi bajnoki meccsen Takácsot a Ferencvárosból és Oláht a Budai 33-ból túl erélyes játékért a bíráskodó Zsarnóczay János kiállította. A fegyelmi bizottság Takács Gézát tíz pengőre büntette, Oláh pedig az egy mérkőzésre szóló eltiltáson kívül még 20 pengő pénzbüntetésben is részesült. SZEPTEMBER Érdekes mérkőzésre került sor szeptember 8-án. A Ferencváros kihívta az Újpest csapatát egy mérkőzésre és „a Ferencváros gavalléros elnöke, Szi­geti Imre 11 díszes ezüstérmet ajánlott fel a győztes csapat játékosainak. Az 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom