Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)
- Mikor látott utoljára Fradi meccset? — Tudom, hogy már nem az Albertek, Nyilasik játszanak, de mi bízunk napjaink Ferencvárosában is. Bízunk a kaliforniai fradistákban is. Amikor kiejtettem a számon a klub nevét - szinte senki sem kérdezte - mire kell a pénz? A Fradi szív minden kontinensen tovább él! Nagyon jól éreztem magam a fiuk, a szurkolók között. Az igazi nagy élményt azonban az FTC múzeum adta. Én nem mondok róla semmit - mert aki látta, annak hiába minden szó - aki meg még nem, hát egy élménnyel szegényebb... Bízom benne, hogy egykoron a mi általunk felajánlott kupa kicsinyített mása is hirdeti majd a jövő generációjának a San Franciskóban élő magyarok Ferencváros iránti imádatát... Nagy Béla TÍZ ÉV EMLÉKEIBŐL... Amikor 1975 május 15-én, mint az FTC újonan választott elnökhelyettese - szinte reszkető lábakkal - beléptem az Üllői úti klubházba, végigpergett előttem egy film, gyerekkorom filmje, amikor édesapámmal a régi falelátón szurkoltunk Síposnak, Mikének, Csikósnak és a többi nagyszerű zöld-fehér labdarúgónak. Akkor még - és később sem amikor már Albert Flóriék után utaztunk, még a vidéki mérkőzésekre is - nem jutott eszembe, hogy valaha az FTC egyik vezetője lehetek. Ez volt első évem igazi nagy élménye, és az amikor először léphettem a minden szurkoló által áhitott „szentélybe”, labdarúgóink öltözőjébe. A fiuk felállva fogadtak - Dalnoki Jenő volt az edző — sok sikert kívántak. Ők nekem! Csodálatos volt.hiszen eddig mindig fordítva történt. Persze a viszonzás most sem maradt el. Csodálatos dolog a sport. Csodálatos és szép, mert mindig újat ad, mindig lehet újra bizonyítani, és mert emberek csinálják, nagy többségükben hittel. Ez azt is jelenti, hogy minden hét, minden nap új emlékeket nyújt. Ezért nehéz választani közülük. 1975 Őszén jégkorongozóinkkal Svájcban, a fővárosban, Bernben jártam. Akkor ismertem meg ezeket a fenegyereknek titulált fiukat, akiket őszintén megszerettem. Mészöly, Póth öcsi és a többiek megmutatták, hogy lehet a pályán (BEK mérkőzés volt) - még erősebb ellenféllel szemben is - helyt állni, küzdeni és ha vereséget szenvedünk is, emelt fővel távozni. Valóban sportágunk követei voltak. Pereg a film, egy másik emlék. Birkózóinkkal Törökországban jártunk. A verseny és az edzés mellett jutott idő — ez nagyon ritka eset - egy tengerparti fürdésre is. Amikor megérkeztünk a csodálatos strandra, arra gondoltam, hogyan fognak rohanni ezek a nehéz fiuk a vízhez. Nem így történt. Legnagyobb ámulatomra Gál Henrik európa bajnokunk vezényszavára vödröt, rongyot és tisztítószereket vettek elő, és lemosták a hosszú út után bizony nem esztétikus Fradi-buszt. Azt hiszem ezek után még jobban eshetett a pompás fürdőzés, hisz az előzmény tökéletes „csapatmunka” volt. Azt hiszem vízilabdázóink Szuper Kupa győzelme sem mondható kis élménynek. Amikor a győzelem után a ljubjanai szálloda kis kétágyas szobájában 22-en bankettet tartottunk és ezek az óriásbébik a földön ülve majszolták a 94
