Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)

zed középhátvéd ígéretét magukhoz édesgessék. Szakmai berkekben hozsannákat zengtek rúgótechnikájáról, helyezkedéséről, adottságairól. Ugyanakkor azt is hallani lehetett róla, hogy túlzottan forrófejű, hamar begőzöl, elég egyetlen hátrányosnak vélt bírói ítélet, s máris a plafonon van. Ilyen ellentmondásos jellemrajz után került a Ferencvároshoz 1984 nyarán Pintér Attila tarsolyában a moszkvai Ifjúsági Európa Bajnokság aranyérmével.

Zöld—fehér klub számára ő és az ugyancsak akkor szerződtetett Keller, valamint Zsinka jelentették azt a bizonyos „újhullámot”, amelyre épülhet a jövő nagy csapata az Üllői úton. Az elmúlt két esztendőben sok minden áthúzta az előzetes számítgatásokat; seregnyi remény szerefoszlott, s az ütőképes nemzetközi porondra kilépő FTC-nek ma még a körvonalai is alig-alig látszanak.

Szerencsére Pintér és Keller fejlődése törésmentes, fokról-fokra mérhető és feltétlen optimizmusra ad okot.

Különösen Pintér Attila felfogásában, mentalitásában fedezhető fel óriási változás. Erről, no meg az 1986. október 15-én lezajlott hollandok elleni VB selejtező mérkőzésről beszélgetünk a 20 éves középhátvéddel.

— Kezdjük mindjárt október idusával, vagyis a premier napjával Az 1-0-ás vereség ellenére ez a meccs pirosbetüs ünnep A ttila életében.

— Végre teljesült az álmom s magamra húzhattam a magyar válogatott címeres mezét. Csodálatos érzés futott át rajtam, amikor hallgattam a Himnuszt, amely körülbelül olyan felemelő érzéshez hasonlítható, mint amikor, valaki élete nagy szerelmét hosszú évek udvarlása után végre oltárhoz vezetheti.

— A mézesheteket azonban elrontotta az, hogy a magyar válogatt elég alárendelt szerepet játszott, szinte végig a hollandok irányították a mérkőzést.

— Kétségtelen leiskoláztak minket, de ennek ellenére azt hiszem a védelmünknek nincs oka a szégyenkezésre. Tucatnyi nehéz helyzetben mi hátvédek mentettük meg a hálónkat újabb góloktól.

— Mégis mit mondott a találkozó előtt Komora Imre szövetségi kapitány, milyen tanácsokkal küldte pályára?

— Részletesen elemezte a hollandok támadójátékát, várható elképzeléseit. Tőlem pedig csak annyit kért, hogy játsszak nyugodtan, fegyelmezetten, úgy, ahogy a Ferencvárosban szoktam.

— A Népsport egyéni értékelésében is elismerő szavakkkal méltatták az újonc bemutatkozását: „Pintér első válogatottsága nem okozott csalódást, nem tűnt lámpalázasnak, nem volt szertelen. Lehetőleg egyszerű megoldásokat választott. Két kisebb bizonytalanáságából nem lett különösebb baj.” Gondolom, hogy ezt az újságot elteszi a házi múzeumába?

— Természetesen, csakúgy mint azt a címeres mezt, amelyben pályára léptem. Ezek legféltettebb ereklyéim, amelyeket majd büszkén mutogathatok évek múltán is a gyermekeimnek, unokáimnak.

— Ki volt a legveszélyesebb, legkellemetlenebb holland csatár?

— Egyértelműen Gullit, hallatlanul lendületes, remekül kezeli a labdát és elképesztően erőszakos. Minden megmozdulása gólveszélyes volt. Néha, amikor a beíveléseknél felugrottam vele, olyan érzésem volt, mintha egy kom- binált-szekrénynek ugrottam volna. Atlétikus, csodálatos adottságú futballista és gyors, mint a villám.

— Ki segített a legtöbbet a rutinosabb magyar védők közül bátorításaival, tanácsaival?-Éreztem, hogy félszemmel mindenki rám figyel. Bíztattak, nyugtattak. Sallai, Garaba, Róth és Kardos tényleg úgy fogadott be, hogy szinte percek alatt átestem azon a bizonyos izgalmi holtponton. Nagy bánatom, erre a de87