Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1985 (Budapest, 1986)

Forró Dezső, vezetőedző:

— A kormányos kettes bajnoki elsősége mellett a legörvendetesebb tény, hogy több mint egy évtized után ismét rendelkezünk nemzetközi minősítéssel kitüntetett ferencvárosi evezősökkel. Három versenyzőnk — Strochmayer, Vavra, Juhász — nemzetközi minősítése szakosztályunk jelentős sikere. Edzői gárdánk szűkítése, létszámcsökkenése viszont gondokat jelent. Az új év feladataira érdemben két edzőre — Kiss Lászlóra és rám vár a felkészítés valamennyi munkája. Igyekszünk a kívánalmaknak megfelelni és mind a felnőtt, mind az ifjúsági gárdával újabb sikereket elérni.

Dr. Giovanelli István, a vízilabda szakosztály technikai vezetője:

— Ami számomra a legnagyobb pozitívum, talán a helyezésünknél is fontosabb: a csapatszellem sokat javult — a gárda egységesebb lett! Udvardi, mint játékos, az ő tudásával óriási veszteség -, de most, hogy nincs „sztár” a csapatban, a gyerekek nemcsak a klub színeiért, egymásért is küzdenek. Ez engem — évtizedes fradistát — nagyon boldog érzésekkel tölt el. Ami a számszerű eredményeket illeti: a bajnokságban az őszi 2. hely gyönyörű, az MNK 3. hely viszont — nos, mit kerteljek — a döntőt nekünk kellett volna játszani. A „közönséges közönség” megzavarta a bírót, a zsűrit — és sajnos a saját játékosainkat is... Ami a játékosok teljesítményét illeti, nekem Molnár Róbert, Tamás Jenő, Kemény János és Ambrus Miklós teljesítménye tetszett. Hogy a bajnokságot milyen helyen fejezzük be? Annak ellenére, hogy az

1985-ös évzárón a második helyen álltunk, szerintem reálisan a harmadik, de talán inkább a negyedik hely várható.

Dr. Szívós István, vezetőedző:

— A csapat gyors, mozgékony, látványos pólót játszik, de még hiányzik a tapasztalat. A múlt évi fiatal csapat még fiatalabb lett... Jó, hogy megszűntek a hétvégi kettős fordulók, így egy-egy találkozóra jobban tudunk felkészülni. A fiatalok pedig jobban kipihenhetik magukat a pár napos szünetekben. A legutóbbi bajnoki helyezésünk — a 7. hely — után legalább az ötödik helyre várom a csapatot.

Cserfai Tibor, a női kézilabda szakosztály vezetője:

— Az 1985-ös bajnokság indulásakor nem gondoltunk arra, hogy a fináléban a kiesés ellen küzdünk. Egy ilyen nagymultú, sok sikert megélt szakosztálynál ez szokatlan, számunkra pedig szomorú esemény. Tulajdonképpen, hogy idáig jutottunk, ahhoz minden „összejött”. A szakosztályvezetés gyengélkedése eleve óriási negatívum volt. Bizony sokan csak papíron, névleg voltak tisztségviselők. Természetesen az idényközbeni edzőváltozás is negatív jelenségnek számít. Ami a játékosokat illeti: sokan sorsdöntő pillanatokban sportszerűtlenkedtek, kapkodtak és kiállításuk miatt a csapat hátrányos helyzetbe került. Az 1-2 gólos vereségek ilyenkor törvényszerűek voltak. Az év egyetlen pozitívuma és kicsiny reménysugár a jövőre: a csapat az MNK döntő küszöbén áll, ezzel talán megkezdődik 1986-ban az előrelépés és a bajnoki tabellán egy gondtalanabb idény végén elérjük a kitűzött célt, a 9—11. hely elérését.

74