Nagy Béla: 75 éves a Fradi-pálya. 1911-1986. Mesél az öreg (és az új) stadion (Budapest, 1986)

Hargitai Károly: Előszó

tot”, a találkozó 2-2-vel zárult. Az első bajnoki mérkőzés 1945. május 6-án a Vasas ellen volt. „Sűrű sorokban özönlik a közönség az Üllői úti pálya felé. Viharzó ferencvárosi támadás vezeti be a játékot. Zúg a »Hajrá, Fradi!« Re­mek az iram. A 15. percben néma felállással áldoz a 12 OOO-es tömeg az ele­sett szovjet hősök emlékének. A 20. percben Gyetvai előreadására Aknavölgyi kijön, de megcsúszik, Tóth is odafut, de neki sem sikerül elkanalazni a lab­dát. Sárosi ott van és besétál vele a kapuba. 1-0-ra vezet az FTC!” Megszüle­tett a felszabadulás utáni első ferencvárosi bajnoki gól! Az első győzelem azonban nem, mert a piros-kékek 2-1-es sikerével zárult a találkozó. Egy hét múlva már a Fradi első győzelmének tapsolhatott az Üllői úti publikum: Ferencváros—Újpest 1-0! A győzelmet jelentő gól Gyulai László nevéhez fűződött. Ismét örökrangadó! Hosszú szünet után a korábban feloszlatott MTK is rangadóra készülhe­tett: „Minden józan gondolkodású ember tudta, hogy eljön ez a nap. mégis olyan jólesik most a sorsolásra rápillantani, ahol ez áll: május 31. FTC— MTK. ” A pályaválasztásnak ezúttal nem sok jelentősége volt. A Hungária kör­úti pálya romokban hevert, az „otthontalan” MTK — sokszor Fradi-mez- ben! — az Üllői úton tartotta edzéseit... Az örökrangadón az eseményhez illő ünnepi hangulat az első félidőben nem mutatkozott meg. A játék alacsony színvonalú, unalmas volt. A II. félidőben a többet kezdeményező MTK egy támadását siker koronázta, és ez az 1-0 egyben a végeredményt is jelentette. Az örökrangadóról a rádió helyszíni közvetítést adott. „Beszélő”: Tállai — azaz Szepesi György volt. Élete első mérkőzésközvetítésén Fradi-gólt nem kiálthatott az éterbe ... Két magyar—osztrák 48 órán belül! A felszabadulás utáni első válogatottmérkőzést az Üllői úton rendezték. Hömpölygött a szurkolók áradata, végül 40 ezer ember zsúfolódott össze. Még a futópályán is szurkolók ültek ... Barcs Sándor mondott üdvözlőbe­szédet, majd a felcsattanó tapsot követően elindult a labda 90 perces útjá­ra. Jobban mondva: csak 19 percre! Az történt ugyanis, hogy a 18. percben Sesta a 16-oson belül kézzel leütötte a labdát. A megítélt tizenegyesből Ru­das szerezte meg a magyar válogatott felszabadulás utáni első gólját. A kö­zépkezdést már nem ezzel a labdával végezték, mert az a tizenegyest köve­48

Next

/
Oldalképek
Tartalom