Nagy Béla: 75 éves a Fradi-pálya. 1911-1986. Mesél az öreg (és az új) stadion (Budapest, 1986)

Hargitai Károly: Előszó

ben az árak emelésével, de továbbra is funkcionált az 1929-ben bevezetett tagrendszer. Csak egy pályához fűződő példa a tagok „kiszolgálására”: mivel a B tribünön, ahová a jegyek szóltak, a dohányzás tilos volt, létre­hoztak egy „korzót” a tribün előtt, elkülönítve az állóhelytől, ahol a tagok szünetben sétálhattak és dohányozhattak. Rádiós „kunyhó” az Üllői úton „1930. május 11. Olasz—magyar válogatott labdarúgó-mérkőzés Budapes­ten. Sorsdöntő meccs az Európa Kupáért. És hogy az ünnep gazdagsága tel­jes legyen: helyszíni rádióriport! Az első hazai futballmeccs-közvetítés. Sport­történeti és rádiótörténeti dátum. Pluhár István, a Nemzeti Sport főmunka­társa ma délután 5 órakor odaáll az FTC-pályán elhelyezett mikrofon elé, s az események zúgó özönéből szavakat formál. Pluhár István 20 millió ma­gyarnak fogja elmondani azt, amit látott. Megtörtént-e ezer esztendeje, hogy az eseményekkel egyidőben húszmillió magyar lelkesedjen vagy csüggedjen ? Ez a csoda, mely ma délután fogan, a rádió kivételes csodája lesz. ” És Pluhár István, ahogy a rádióműsor is jelezte, pontosan öt órakor az A tribün tetejére szerelt „rádiós kunyhóból” elkezdte az első mérkőzésköz­vetítést. Szegény, egyszer sem tudott örömmel gólt kiáltani. Az olaszoktól 5-0-ra kikaptunk ... A jutalomjáték elmaradt 1930. december 14-re tervezték Hungler II János búcsúmérkőzését. A profi Ferencváros az amatőr FTC-vel játszott volna, játékvezetőnek pedig Schlosser Imrét kérték fel. A jutalomjáték végül elmaradt, a csapatok egy­szerűen barátságos mérkőzést játszottak, mert valóságos ítéletidő uralko­dott, s ezért kevés néző jelent meg. (A bevételt Hungler kapta volna.) A bú­csúmérkőzés tehát elmaradt, de a végleges búcsú is. Két év múlva ugyanis nehéz helyzetbe került a Ferencváros, nem volt elég hátvédje. Hungler II ekkor ismét felhúzta a zöld-fehér mezt és segített szeretett csapatán! Hajrá, Fradi! A Ferencváros—Vasas találkozón a zöld-fehérek nem játszottak kiválóan, de a csapat klasszisát mutatta, hogy így is 5-1-re győztek. Az öt érvényes 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom