Nagy Béla: 75 éves a Fradi-pálya. 1911-1986. Mesél az öreg (és az új) stadion (Budapest, 1986)

Hargitai Károly: Előszó

Minden rosszban van valami jó is! Ez lehetne a mottója annak a híradás­nak, amely, gondoljuk, igen sok szurkolónak okozott örömet. „Letakarították a tribünégés üszkös gerendáit, s most az összeégett faanyagot arra használ­ták fel, hogy a B-tribün előtti lejtős földdombokat lépcsőzettel látták el. A földtöltésbe körülbelül 1 méter széles lépcsőket vágtak, amelyek kissé lejte­nek előre és így három sorban is elhelyezkedhetnek az állóhelyes szurkolók. A lépcsőket a leégett tribünből kiszedett deszkákkal támasztották ki. A mun­kások egyike maga is a törzsközönség tagja lehet az állóhelyen, hiszen így nyilatkozott a munkáról: — Hát ennyi hasznunk lett abból a tribünégésből. Ha tudná a vezetőség, hogy mennyit szidtuk mi innen az állóhelyről, miköz­ben féllábunkkal valami tégladarabon állva egyensúlyoztunk egész délután, hogy le ne csússzunk valamelyik gólról. Hát most aztán rendbe hozzuk a dol­got.. Taps a moziban 1927. december 4-én a csehszlovák bajnok, a prágai Slavia az Üllői úton győzött a Ferencváros ellen. Ezen a napon mégis megtapsolták a Fradit, igaz, hogy nem a pályán, hanem a — Rádius moziban! Ekkor tartották ugyanis az első magyar sportfilmbemutatót, amelynek egyik részében a Fe­rencváros labdarúgócsapatának edzéséről is vetítettek részleteket. Néha percekig zúgott a taps egy-egy kedvencnek a tréningen mutatott gyakorla­táért ... Miért nem nőtt fu a Fradi-pályán ? Amikor megérkezték a Blackburn Rovers labdarúgói és szemlét tartottak az Üllői úti pályán, nagyon tetszett nekik a hatalmas tribünsor. Azt azon­ban megdöbbenve vették észre, hogy a pálya talaja nem füves, hanem ko­pár talaj. El kellett mondani, hogy füves volt a talaj, de a háború utáni években nem volt szabad locsolni, mert még a vízzel is takarékoskodni kel­lett a magyar fővárosban, és akkor végleg kipusztult az amúgy sem dús fű­takaró. Persze a pesti közönség mindjárt reagált a „fűkérdésre”: — Hallottad? Az angolok nem értették, hogy miért nincs fű az Üllői úti pályán? Én megmagyaráztam volna nekik. 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom