Nagy Béla: Fradival a Föld körül. Az FTC labdarúgói a világ 265 városában (Budapest, 1986)

Az adelaidi mérkőzés után azonnal a repülőtérre siettünk, ahol már várt bennünket az a gép, amely pontosan két óra alatt Melboume-ben volt velünk. A repülőgép menetrendjét megváltoztatták miattunk, hogy a gépet elérjük ... Vasárnap került sorra az Olimpiai Parkban lévő stadionban a Victoria válo­gatott—Ferencváros találkozó. Annak ellenére, hogy vasárnap rendezték a mérkőzést 16 000 néző gyűlt össze a stadionban, amelyiket annak idején 1955-ben Iharosék avattak fel egy futóversennyel. Már az első negyedóra után látszott, hogy nem lesz baj. A Victoria holland kapusa egy ideig ellenállt, azonban a 22. percben megtört a jég: Friedmanszky bombája vágódott a há­lóba. Ezután két Kertész elfutás következett. A második gólnál a labdát nem is láttuk, csak a háló villant. A hideg ausztrálok tapsviharban törtek ki. A já­tékot ezután egy kellemetlen eset zavarja. Gulyás a Victoria centerének a lába elé vetődik — éppen a rúgás pillanatában. Szerencsétlenségére eltörik a csatár sípcsontja ... A 4—1-es félidő után a második félidőben iskolajáték folyik a pályán, mi­közben Friedmanszky és Szigeti beállítja a végeredményt, 6—1! Szabadidőnk egy részét edzéssel és pihenéssel töltjük el, de azért jut idő arra is, hogy megismerkedjünk egy kissé az ausztrálok, közelebbről Melbourne életével. A város társadalmi élete igen szimpla. A családok nagy ritkán, akkor is merev, mesterkélt partyk alkalmával jönnek össze. Az pedig, hogy egy ausztrál idegent engedjen a lakásába, szinte elképzelhetetlen. Még az ajtót sem nyitják ki. A polgárok társadalmi élete főleg a lóversenyeken, a söntésben és lunch-időben az éttermekben zajlik. Ritkán látni azonban olyat, hogy például az ebéd vagy a munkaidő után rövid sörpartikon nők és férfiak együtt lenné­nek. Külön-külön csoportokban szórakoznak, udvariaskodnak. A városban kevés a látnivaló. A nagy távolságok mellett — a város két széle 55 kilométer távolságra fekszik egymástól! — is elég egy-két nap, hogy a neve­zetességeket végigjárjuk. Általában kertes, földszintes, vagy egyemeletes családi házakban élnek. Melbourne egyik büszkesége a Yarn folyó partján lévő Botanical Garden. Eb­ben az óriási kertben a világ szinte minden fája, növénye megtalálható. Renge­teg pálma, bokor és virág, ezer szín és alak csodálatos kaleidoszkópja vonul el előttünk sétánk közben. Meghatottan és kielégületlenül hagyjuk el a termé­szetnek ezt a mesterséges kiállítását. Ahhoz, hogy mindent megnézzünk, egy délután nem elég! Az Austria és a Ferencváros mérkőzését beharangozó cikkek lelkesedése nem ismer határt: Az év mérkőzése! Soha nem látott bemutató — beleértve az Ohmpiai Játékokat is - várható az Olympic Parc-ban - olvastuk. A bécsiek kezdtek jobban. De azután mi következtünk. A 10. percben Ker­tész lerohant a szélen. Lő! Nem! Átadja a túlsó oldalon berohanó „kis fekete ördögnek” és Tüske nem hibázik. Óriási tapsorkán jutalmazza a szép akciót. A fiúk továbbra is tetszetősen játszanak, élvezet nézni a szellemes adoga­tásokat. Aztán a 20. percben a lila-fehérek váratlanul egyenlítenek. A követ­kező percben Fenyvesi megugrik és ismét vezetünk — 2—1! Az újabb gól szár­nyakat ad a fiúknak. Egyre-másra rohamoznak. Kertész fut a jobbszélen. Egyedül tör a kapu felé! Elhagyta a teljes osztrák védelmet, még 25 méter, 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom