Nagy Béla: Fradival a Föld körül (Budapest, 1985)

lyen sértés, ha osztrák himnusszal köszöntik. Mi is amikor hallottuk a vacsora kezdetén, felálltunk és belevágva a zenébe elkezdtük énekelni a magyar himnuszt. Zavar keletkezett, nagy kimagyarázkodás, miszerint ők úgy tudták, hogy Magyarország Ausztriának egy tartománya. A him­nusszal csak kedveskedni akartak nekünk ...” 1958: Két perc alatt 2:0! Részlet Láng Károly túraleveléből: Kedden reggel érkeztünk meg Hamburgba. Az FC St.Pauli csapatának vezetősége szívélyesen foga­dott bennünket a pályaudvaron. Szerdán délelőtt könnyű edzést tartot­tunk, azon a pályán, ahol csütörtökön mérkőzünk az FC St.Pauli és az Altonaer FC 93 vegyes csapatával. A pálya talaja igen jó állapotban van, az időjárás is kedvező. Az itteni vezetők véleménye szerint igen nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt. Mindkét csapat az I. osztályban szerepel, s a legjobb játékosaiból összeállított együttes — mint mond­ják — nagy játékerőt képvisel. Egyébként kitűnően érezzük magunkat, a német vezetők igen előzékenyek. Szerdán délután hajókiránduláson vettünk részt. Maradandó élményeket gyűjtöttünk. Sajnos, Orosz Pali az úton megfázott. Jobbösszekötőnk játékára az úton nem is számítha­tunk. Szép időben, mintegy 15 000 néző előtt került sor a hamburgi vegyes válogatott elleni mérkőzésünkre. Már az első két perc eltelte után 2—0-ra vezettünk! Szigeti és Vilezsál szép támadás befejezéseképpen vette be a hazaiak kapuját. A hirtelen bekapott gólok miatt bánkódó szurkolók nagy tapssal jutalmazták az ügyes akciókat. A későbbiekben is szép közönségsikerünk volt. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom