Nagy Béla: Fradisták fényképalbuma 2. Potya. Egy élet megörökített pillanatai (Budapest, 1985)
désekkel, amelyek a magyar sport totális átszervezésére irányultak, azzal, hogy az egyesületi életet a fasiszta irányzatok terjesztésére igyekezzenek felhasználni. Sportvezetők, sportolók tömegét — köztük számos barátját — állítják félre gondolkodásuk, származásuk miatt, és egyesületek sokaságát szüntetik meg. Tóth Potya ehhez nem hajlandó statisztálni. Tisztessége, humanizmusa erősebbnek bizonyul, önként félreáll. Egzisztenciálisan nincs problémája, mégis keserves időszak jön ezután. A tépelődés, a vergődés, de egyben az érlelődés korszaka is ez. Azt hitte, elegendő, ha félreáll, ha távol tartja magát az eseményektől. A tények logikája azonban erősebbnek bizonyult. Amikor régi barátai — Zsabka és Varga Károly, a Royal Revue vezetői — segítségét kérik, hogy az eltiltott művészek számára üres vagy hamis igazolványokat próbáljon szerezni, habozás nélkül segít. Összefogva néhány barátjával, köztük olyan kiváló sportemberekkel, mint Schlosser Imre, Blum Zoltán rendszeres kapcsolatot épít ki a művészet és a szórakoztató ipar világában működő progresszióval. Erre az időszakra esik az is, hogy a pálya nélkül maradt Vasas csapatát befogadták a Tromos Latorca utcai otthonába. Nem egyszerű szimpátia kérdése ez csak nála. Tudja, hogy a Vasas a szocialista munkásság reprezentatív egyesülete, és hogy ekkor már mögötte sorakozik fel az antifasiszta érzelmű polgárság is. Az sem titok előtte, hogy Sebes Gusztáv hová tartozik, mégis, Kovács doktorral előre figyelmeztetik, hogy tűnjön el a SAS-behívó átvétele elől. Az ilyen és ehhez hasonló esetek, a nyílt beszélgetések és egymás közötti viták, és az elvesztett háború értelmetlen borzalmai késztetik arra, hogy valamerre orientálódjon. Az ő életében is, mint annyi hozzá hasonló hazafi és humanista polgár esetében, a német megszállás és következményei jelentették a döntő fordulatot. A terror már családi környezetét is eléri, ismerősei, barátai közül nem egynek a fizikai léte kerül veszélybe. Egyenes út vezet a felismeréshez: kevés a félreállás, az egyéni segítségadás. Tenni, cselekedni kell, a hasonló gondolko- dásúakkal összefogva. A laza baráti kör egyrészt megrostálódik, másrészt egyre szorosabbá válik. Szellemi és szervezeti központot hoznak létre, melynek vezetője: Tóth István, Kertész Géza, Jánosi Béla, Holecska Tibor. A külső segítők között pedig olyan sportnevekkel találkozhatunk, mint Fogl Károly, Sós Károly és Bodola Gyula. Tevékenységük eleinte túlnyomó részben a politikai üldözötteknek és a zsidóknak hamis iratokkal, védlevéllel, pénzsegéllyel, élelemmel, ruhával, rejtekhellyel és állással való ellátásában merül ki. így kerülnek kapcsolatba a svéd vöröskereszttel is. Az üldözöttek egész seregének nyújtanak segítséget, amely az életet, a szabadságot jelentette. Potya Telepes utcai háza is valóságos menedékhellyé válik. Ahogy az események fejlődnek, úgy szélesedik a csoport tevékenysége is. A szervezett mentés mellett komolyabb szerepet kap munkájukban a széles körű antifasiszta propaganda: a hadi munka és a katonai szolgálat megtagadásától, a szabotázs cselekményekre való buzdítástól, a röplapok terjesztéséig. A felszabadulás utáni egyik nyomozati anyag arról is beszámol, hogy saját sokszorosító géppel is rendelkeztek. Ilyen szervezeti fokon éri a csoportot az október 15-i elvetélt kiugrási kísérlet. A nyilas puccs a csoportot egyértelműen a nácik és a nyilasok ellen fordította. Megkezdik a fegyverek, lőszerek gyűjtését, és lázasan keresik a kapcsolatot más, harcra kész erőkkel, személyekkel. Tóth Potyának különleges szerepe volt a csoporton belül. Időközben ugyanis behívták katonának, s mint tartalékos tisztet a 42
