Nagy Béla: Fradi futballkönyv (Budapest, 1985)
85 év, 85 fénykép
„Úgy kezdeném, hogy én nem csupán láttam Ady Endrét, hanem úgy 8—10 éves koromban a költő kedvence is voltam. Atyai nagyapám báró Bánfi főerdésze volt és végkielégítésként Csúcsán kapott egy nagy kertes házat, pontosan a Boncza-kastéllyal szemben. Nos, szüleim a nyári szünetekben ide küldtek az özvegy nagymamához jó levegőt szívni. Házunk országúti frontján mindennap délutánján pontban hatkor találkám volt egy fáradtnak tűnő bácsival, aki zsebeiből szedte elő a savanyúcukrot. Türelmetlenül vártam, amint a Boncza-kastély hosszú lépcsősorán vigyázva szedi lépteit. Aztán belefúrta ujjait hosszú, szőke, göndör hajfürtömbe, s így biztatott: — Szaladj, kicsi csikóm, szaladj... Utunk általában a mintegy hét kilométerre fekvő Kis-Sebes Körös felé vezetett és bizony kifáradva értem vissza. De a napi szórakozás és az adag cukor ellensúlyozták fáradtságomat...” így emlékezett a kiváló sportember a nagy költővel való találkozásaira, s e kedves emlék birtokában valóban elmondhatja: nem csupán látta Adyt, a kedvence is volt... Casablancától Portóig... A kedves olvasó most egy nem mindennapos fényképgyűjteményt nézegethet. A fényképgyűjtemény ugyanis a Ferencváros csapatának 50 évvel ezelőtti kollektív útlevele! A fradisták ezzel a nagyméretű, háromoldalas dokumentummal utazhattak 27
