Nagy Béla: Fradi futballkönyv (Budapest, 1985)
85 év, 85 fénykép
szólta az ellenfélnek. S kitárva a kezét, szinte kérdezte: — Most, hogy felidegesítettek, így jobb? — Egyszer Polgár kihívta Sárosit ivóversenyre. Azt hitte, könnyű dolga lesz, mivel Sárosit nem nagyon látták inni. Nagy meglepetésükre a jó ivó hírében levő Polgár még alig fogta meg az első poharat, amikor Gyurka már a második pohár bor után nyúlt. Hiába, aki tud... — Springer Ferenc, az alapító elnök fia, nagy barátja volt a játékosoknak. Igaz, a játékosok is rajongva szerették. Amikor a Laziót a KK-döntőben megverték, a Rómából hazatérő csapat első útja a beteg elnökhöz vezetett. A meghatott Springer ezekkel a szavakkal búcsúzott látogatóitól: — Most pedig fogjátok meg egymás kezét és dúljátok fel a város mulatóit... De ott is együtt legyetek, mert a Ferencváros ereje az egység és a lelkesedés... Korányi Lajos a magyar labdarúgás legkiválóbb hátvédei közé tartozott. Szegeden a Bástya színeiben már hatszoros válogatott volt, amikor a Fradi 1930 nyarán „megvette”. A pénzt úgy gyűjtötték össze, hogy a szurkolóknak hangversenyt rendeztek, és az egész bevételt Korányi ferencvárosi szerződésére fordították! A kitűnő játékos az Üllői úton is sok nagyszerű alakítást nyújtott. Sokak számára emlékezetes, hogy 1933-ban egy olasz—magyaron eltört a lába. A Színházi Élet korabeli számából elevenítjük fel a szomorú esetet. A magyar—olasz európai kupamérkőzés tizennegyedik percében összecsapott Korányi, a magyar hátvéd és Cesarini, az olasz csatár. Korányi elesett, negyvenezer ember ijedten felkiáltott, de a nagy rémült jajon is túlhallatszott egy borzalmas reccsenés. A szakértő fül — sajnos — nagyon jól ismeri ezt a hangot, ilyen fájdalmasan csak az roppan, amikor a sportember hatalmasan felépített testének tartóoszlopa, a futballista lábszárcsontja törik el. Még folyt a játék, de a trénerek már rohantak Korányihoz és vitték kifelé a pályáról. A vállukon. Szegény Korányi nem ilyen vállraemelést érdemelt. Mialatt a csonkán maradt csapat hősies küzdelemmel megkísérelte a lehetetlent, az olaszok legyőzését, a sebesült játékost mentőautón a Glück- szanatóriumba vitték. A műtőben igazították össze eltörött lábát, begipszelték, és már meg is érkezett az első látogató: Huszár Aladár, Budapest főpolgármestere. A válogatott futballista, egyszerű szegedi iparosember gyermeke, nem fogadhatta előkelő vendégét — mert még narkózisban volt. Azután megindult a látogatók özöne, amely már napok óta tart és amelyhez hasonlóra a leghíresebb politikusok, legnagyobb színpadi sztárok betegsége idejéből sem emlékeznek. Sportvezérek, ismert emberek, játékosok, micisapkás srácok, öreg ferencvárosi drukkerek adják egymás kezébe a kilincset. Senki sem jön üres kézzel, virágot hoznak, cigarettát, befőttet, könyvet, öngyújtót, tárcát — néhány óra alatt megtelt a szanatóriumi szoba, és az igazgatóság kénytelen volt gátat vetni 21
