Nagy Béla: Fradi futballkönyv (Budapest, 1985)
Öregfiúk az Európa- és Világválogatottban
zésen a FIFA vezérkara a svájci újságírókkal játszott. Mit mondjak? Láttam már jobb meccset is, igaz, a II. félidőből kimaradtam, hiszen mi is készülődtünk. Tízezer néző üdvrivalgása közepette léptünk pályára. Mi a Világválogatott mezében — kék színű, fehér gallér, közepén fehér csík, a mellen természetesen FIFA-embléma, alatta pedig a jubileum jele: 1904—1984 felirat. A Világválogatott így állt fel: Zoff (Olaszország) — Rexach (Spanyolország), Beckenbauer (NSZK), Nordqvist (Svédország), Facchetti (Olaszország) — Masopust (Csehszlovákia), Albert (Magyarország), Overath (NSZK) — Maz- zola (Olaszország), Eusebio (Portugália), Jairzinho (Brazília). Csere: Vidinics (Jugoszlávia), van Himst (Belgium), Chinaglia (Olaszország). Tulajdonképpen mindenki azt csinálta, mint fénykorában, amolyan nosztalgia futballbemutató volt. Én Eusebiót „tömtem” a labdákkal, néhányat nagyszerűen megjátszott. Mindenesetre furcsa volt, hogy akikkel pályafutásom alatt mindig ellenfélként találkoztam a pályán, most egymás mellett szerepeltünk. A találkozó — amint arról a magyar sajtó is beszámolt — 3-3-ra végződött. Én az előzetes megbeszélés szerint csak az I. félidőben játszottam, hiszen a középpályán hamarabb fáradnak az öregfiúk is... Egyébként a mérkőzést a svájci televízió egyenesben közvetítette! A találkozót követő banketten egy szép karórát kaptunk ajándékba, amelynek hátoldalán a május 18-i dátummal bevésték a FIFA-válogatottság „dokumentumát”. Az ilyenkor természetes, hogy a mezt (a cipővel együtt!), amiben játszottunk, örök emlékül kapjuk... Bő 24 óra elteltével ismét Budapesten voltam, és az esti mérkőzésen már az Üllői úton szorítottam a ferencvárosi srácoknak. „Villámlátogatás” volt, de úgy érzem, életem egy olyan állomással gazdagodott, amely még teljesebbé tette eseményekben amúgy sem szegényes pályafutásomat. Albert szavaihoz kívánkozik: kívánjuk, hogy a magyar labdarúgásnak minél több ilyen egyénisége legyen, olyan, akire pályafutása befejezése után több mint egy évtizeddel is úgy emlékezzen a sportvilág, hogy a meghívása ilyen rangos eseménykor szinte közfelkiáltással történjen, mint most Albert esetében. Flóri felejthetetlen pályafutásáról idehaza is talán nemcsak a „csípőre tett kézről” és az esetleges botlásokról kellene beszélni, hanem azokról a tetteiről, látványos játékáról is, amellyel millióknak okozot egykoron örömet. Mert a fiataloknak ezt a példát, ezt a „Császárt” hasznosabb és ildomosabb mutatni, hiszen követői már csak a jövő generációjából kerülhetnek ki. Mi, ferencvárosiak büszkék vagyunk, hogy volt egy Albert Flóriánunk, aki fénykorában világválogatott volt, deresedő hajjal pedig ismét FIFA-mezben adott ízelítőt nem mindennapos tudásából. A FIFA jubileumának jegyében jó volt Albert nevét ott tudni a legjobbak között, és felemelő érzésként hatott, hogy egy fradista is szerepet kapott ezen a Világ-gálán. Ma már ez is sporttörténelem, egy olyan tény, amely az idők végtelenjén át dicsőséget hirdet... 212
