Nagy Béla: Toldi Géza. A Fradi szív és szellem megtestesítője (Budapest, 1984)

A búcsúmérkőzés 1943. augusztus 1-én, vasárnap, délután fél 6 órakor kezdődik Toldi Géza jutalomjátéka. A Ferencváros visszavonuló csatára még egyszer felhúzza a zöld-fehér mezt, s kiáll az ellen a csapat ellen, amelynek edzője lesz az új évadban, a Zuglói Danuvia ellen. — Amikor Toldi Géza, ez a pompás testalkatú, ügyesnek látszó, fiatal labdarúgó hozzánk került, nem azon a helyen akartuk szerpeltetni, amelyen később nagy, mondhatjuk bátran: világsikereit aratta. Volta­képpen nem is volt vele határozott célunk, csak ak- kortájban majdnem harminc szerződtetett játékost tartottunk, elfért a keretben Toldi Géza is. Egyelőre csak a tartalékcsapatban szerepeltettük. Óh, kiváló környezetben nevelődött ott a Géza gyerek! Akkor­tájt Lázár, Berkessy, sőt egy ideig Tánczos Misi is a tartalékcsapatban játszott. Hirtelen nem is tudom még, hány más, nagy jövő előtt álló fiatal csikóval egyetemben. (így kezdte visszaemlékezését a visszavonuló és va­sárnap búcsúfelléptét rendező Toldi Gézára Pataky Mihály, a Ferencváros hosszú esztendőkön keresztül volt szakvezetője, a magyar labdarúgás egyik legna­gyobb szakértője.) Toldinak akkor nem jutott hely az első csapatban, amelynek csatársora akkor így festett: Rázsó, Ta- kácsll, Turay, Szedlacsik, Kohut. Helyesebben úgy mondhatnám: Toldi nem illett bele ebbe a csatársor­ba. Mert csak arról lehetett szó, hogy Szedlecsik he­lyére kerüljön. A csatársor szervi összetétele azonban ellentmondott annak, hogy Toldi és Turay egymás mellé kerüljön. Oda Szedlacsik kellett, az előkészítő, az ész, a fej, mert Turay a nagy „munkás", a kis Taki pedig a „végrehajtó" csatár volt. Azért később ját­szott Toldi Géza is ebben a csatársorban Szedlacsik helyén, de az igazi Toldi csak akkor virult ki, amikor már a Táncos, Takács II, Sárosi, Toldi, Kohut csatár­sor játszott együtt. Ebben találta fel igazán magát, maradéktalanul itt fejthette ki kivételes képességeit Toldi Géza. Munkabírása, keménysége és a kapu előtti határozottságára, főleg az utóbbira, de a munkabírá­sára is — nagyobb szüksége volt ennek a csatársornak, mint bármire másra. Toldi szinte megelőzte korát! Hiszen ez a játékostípus mind nagyobb és nagyobb szerephez jut a labdarúgásban, és egyre nagyobb sze­repet játszik a mérkőzések eldöntésében. — Közbevetőleg megjegyzem, hogy ezzel látszólag önmagam ütöm agyon, vagy, amint szeretik ellenfe­leim állítani, magtagadom a múltam. Hiszen és is a technikázó, a magát a kapu előtt visszahúzó csatártí­pust képviseltem. Az én jellegzetességeim inkább Szedlacsikban voltak fellelhetők. Ez az észjátékos, a technikázó csatár is kell. Enélkül nincs csapat, nincs összjáték, nincs támadásfelépítés. De a mérkőzés nagy többségét végeredményben mégis a Toldi-féle játéko­sok határozottsága, munkabírása és gólképessége dön­ti el. — Toldit a közönség nagyrésze csakhamar felfe­dezte, megszerette, felkapta és a zöld-fehér játékos­tulajdonságok megtestesítőjének tartotta. Én inkább azt mondanám: Toldi jelentette a Ferencvárosi ha­gyományok folytatását. A lelkes, lendületes játékot, a mindent beleadó küzdelmet, amelynek a híres, nagy sikereit köszönhette az FTC, a Ferencváros „jogelőd­je". A Payerok, Weinberek, Rumboldok, Bródyk, Gorszkyk szíve dobogott és dobog benne. A régi csa­tárok közül talán Bodnár Sanyira, a MAC jobbössze­kötőjére emlékeztetett leginkább, de a mokány, kar­csú fiúnál Toldi közel egy fejjel magasabb. Lehet, hogy Toldi Géza nem volt kifejezetten észjátékos, nem volt finomkodó, vagy az előkészítés ravasz mun­káját végző csatár. Sokat is hibázhatott játék közben, — ez a sokat vállaló játékosokkal mind megesik. De szíve, lelkes odaadása, magát nem kímélő beledobása a legparázslóbb küzdelembe is, több hasznot jelentett a csapatnak, mint a finomkodás, a technika és főleg a kapuelőtti visszahúzódás, vagy túlságba vitt techni- kázás. A Toldi-féle csatártulajdonságok ma mindennél többet érnek és a mérkőzések nagyobb részében ezek játsszák a döntő szerepet. Talán így fejezhetném ki: több mérkőzést nyer­nek meg a Toldi-féle tulajdonságokkal, mint a techni­kai bravúrokkal. Nem tagadom, a technika szükséges­ségét, sőt állítom, hogy nagyon sok mérkőzést dönt el a nagyobb technikai készség, de a korszerű labrarú- gást megelőzőleg is, amikora KK-mérkőzések küzdel­mei közepette kellett a csapatnak helytállni, bizony égető szükség volt Toldi bátorságára. Azokon a bécsi, prágai vagy római KK-mérkőzéseken, amelyeken az ellenfél mögött a tömeg zajongása, kiáltozása meg­félemlítette a vendégeket, ott a galamb-lelkek hamar lekonyultak és a bátorságuk a cipőjükbe szállott. Ott, ezeken a helyeken volt a legnagyobb szükség Toldi bátorságára. Ha gyengébb lelkűek maguk mellett érez­ték Toldit, visszanyerték önbizalmukat. Mert Toldi képes volt magával ragadni a legcsüggedőbb társát is. — így lett Toldi Géza idővel a zöld-fehér színek és ezeken keresztül a magyar nemzeti színek győzelmei­nek fő tényezője. így vált ő a közönség szemében a magyar küzdő erények megtestesítőjévé, a magyar hősi lélek megszemélyesítőjévé. Joggal. Meggyőződé­sem, hogy Toldi ma nagyon hiányzik a Ferencváros­ból, éppúgy, mint a magyar válogatottból is. Óriási munkabírása volt. Hogy állandóan nagy teljesítményei közepette néha elragadtatta magát, az jelentőségében eltörpül sok és nagy jótulajdonsága mellett. Emberek vagyunk. Hiba mindenkiben van. Toldi hibái követ­keztében azonban sohasem került veszélybe az ellen­fél játékosának testi épsége. Toldi nem volt durva, de még goromba sem. — Én ezelőtt két és fél esztendővel kezdtem el a Ferencváros számára az „új Toldit" keresni, amikor 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom