Nagy Béla: Toldi Géza. A Fradi szív és szellem megtestesítője (Budapest, 1984)

kapus vetődik utána, de már hiába, a labda átjut a gól­vonalon." (Sporthírlap) 1938: „A bajnokságot elsősorban Toldi nyerte meg a Ferencvárosnak!” Január elsején Máltában játszott a Ferencváros. Ellen­fele a Navy (máltai tengerészválogatott) volt. A mie­ink 9—2-re győztek és a kilencből 6 gólt Toldi Géza szerzett! — Tudtommal díjmérkőzésen ez a legtöbb gól, amit egy meccsen szereztél. — Igen, öt gólt több alkalommal is lőttem, de „ha­tos" csak ekkor sikerült. Egy ígéretünk is elősegítette a sok gólt. A Hotel tulajdonosa odajött hozzánk és megkérdezte, hogy hány góllal győzünk? Ő ugyanis honfitársaival fogadni akart, és amennyiben nyerne, azt mondta minket is megvendégelne. Mi mondtuk, hogy 6—7 gólos győzelemre fogadhat, lövünk ennyit. Nagy nehezen sikerült a „vállalásunkat'' teljesíteni, de a vendéglátásból nem lett semmi. Nagy meglepeté­sünkre a tulaj kijelentette, hogy veszített, mert mi csak 5 gólt mondtunk neki. Mondanom sem kell, hogy milyen mérgesek voltunk rá, hiszen csúnyán be­csapott bennünket. Most pedig két máltai emlék Rauchmaul Emil, az akkori edző tolmácsolásában: — Az egyik családnál lovaglással szórakoztattak bennünket. Aki csak akart lovagolni, az lovagolhatott. Toldi is akart, de úgy látszik a lónak nem tetszett, Toldi nagy súlya és ledobta Gézát. No, de szeren­csére Gézának nem történt semmi baja. Hozzá van már szokva ahhoz, hogy mindenki őt bántja. — Hogy mi volt a máltai napok legszenzációsabb eseménye? Az, hogy ruhát kaptunk. Csaknem az egész csapat csináltatott egy ottani angol szabónál, angol szövetből öltönyöket. Ezek sajnos olyan szűkre sikerültek, hogy például a Toldi öltönye még a kistermetű Jászberényinek is szűk volt. Nem akartuk átvenni a használhatatlan ru­hákat, erre a szabó sürgősen beperelt bennünket. Va­sárnap délután — külön pénzösszegért — a helyi bíró­ság kinyitott és tárgyalást tartott az ügyben. El is ma­rasztalták a szabót. .. * Az ekkor már egy évtizede portyázó Toldi ezt mondta a hazaérkezéskor: 50 — Minden kitűnő volt. Azt hiszem ez volt a Fe­rencváros legkönnyebb, de legszebb portyája. Csak az volt a baj, hogy Máltában sokat esett az eső. Egyébként a pályaudvaron egy nagy csomagot szo­rongatott. A máltai szövetség ajándékát, amelyet a Ferencváros kapott. Egy ezüst vitorlást amelynek az alja óborral volt megtöltve. — Máltai szokás, hogy minden vendégnek óbort adnak — mondta Springer Ferenc dr. A vitorlás egyébként márványlapra van erősítve és olyan szép, Springer dr. szerint ezt a Ferencváros vit­rinjében a legelőkelőbb helyre kell tenni. Tennénk, ha megvolna. . . Rövidhír tudatta a sporttársadalommal, hogy „Tol­di Géza és Berkessy Elemér február 1-én este megün­nepelte azt, hogy tíz évvel ezelőtt öltötte magára a zöld-fehér mezt. Toldi Gézát a szurkolók ebből az al­kalomból arany karórával ajándékozták meg." — Hol tartottátok a „jubileumi" összejövetelt? Ki adta át az aranyórát? — A Rákóczi úton az egyik vendéglőben, szűk ba­ráti körben tartottuk jubileumi vacsoránkat. Megmon­dom őszintén, hogy már nem emlékszem, ki adta át az aranyórát. . . Sajnos arra emlékszem, hogy az ost­rom alatt — annyi más értékemmel együtt — ez is megsemmisült. Természetesen a klub sem feledkezett meg hű já­tékosáról. A Ferencváros—Szeged mérkőzés előtt az öltöző­ben adták át az ajándékot. „Egy csomagban selyem­papír között nagy ezüst szivardobozt látunk, a doboz tetején a Ferencváros jelvénye díszük, belül pedig ez a vésés: Toldi Gézának, a hűséggel eltöltött 10 eszten­dőért. Ferencváros 1938. február 6." Toldi mindezt „melegében" egy góllal köszönte meg. .. * Női teniszválogatottunk Modenában szerepelt. Az ifjú Körmöczy Zsuzsa bravúros győzelme után így nyilatkozott: — A mérkőzés alatt Toldi Géza példája lebegett előttem. Olyan magyar lelkesedéssel küzdöt­tem, mint ahogy ő szokott. — Gondolom akkor is jólesett, most is jól esik ezt a két mondatot olvasni. Találkoztál a nyilatkozatot követően Körmöczy Zsuzsával? — Hogyne, sokat találkoztunk, hiszen sport össze­jöveteleken, pályákon mindketten sűrűn megfordul­tunk. Napjainkban is sűrűn találkoztunk, hiszen ők is a Pasaréti úton laknak. * Két gól — 2 pont: Fradi bajnokság! A Ferencváros—Budafok mérkőzés számunkra sorsdöntő volt. És a 70. percig 0—0 volt az eredmény! Ekkor „Toldi remek egyéni játékkal kitör, körülnéz és odatálalja a labdát Bíró elé. Bíró nyomban lő, de a

Next

/
Oldalképek
Tartalom