Nagy Béla: Toldi Géza. A Fradi szív és szellem megtestesítője (Budapest, 1984)

helyi rendőrök is befutottak, s Toldit igazoltatták! Toldi: — a pályáról le akarták küldeni Blum edző urat. Erre én azt mondtam, hogy ö a mi edzőnk, s ami a pályán történik, ahhoz csak a bírónak van köze. Más, még rendőr sem intézkedhet. Erre a rendőrtiszt azt mondta nekem: — Maga senkiházi! És egy másik rendőrre/ a közönség szeme láttára ráncigáltak le a pályáról." A rendőri igazoltatás végül a meccs végére maradt. — Milyen utózöngéi voltak az ügynek? — Tőlem bocsánatot kértek, a jogtalanságért — a túlbuzgó rendőrt pedig, ha jól emlékszem 50 pengőre büntették. Az akkor körülbelül egy heti kereset volt. 1936. áprilisában volt egy másik „ügyed" is. A Hungária—Ferencváros (3—2) mérkőzés utáni éjszaká­ra gondolok. . . — Az elvesztett örökrangadó után együtt búslako­dott a csapat, iszogattunk a törzshelyünkön a Beer vendéglőben. Aztán, amikor itt szétszéledt a társaság, Korányival és Polgárral mi még továbbmentünk. . . A Hungária ,,tanyája” is utunkba esett, ahol még nagy-nagy vigalom volt a győzelem tiszteletére. Be­hívtak hármunkat és bizony hajnalig maradtunk. Haj­nal felé együtt mentünk Schaffer ,,Spécivel", a Hun­gária edzőjével a Baross kávéház felé. Útközben egy lovasszekér hozta a vásárcsarnokba a zöldségárut. Ko­rányi vagy Polgár mondta, hogy van egy csomó sa­láta — szórjuk, mint a virágot Spéci lába elé, mivel most ő a győztes hadvezér. így is tettünk és nagy ví­gan voltunk. Sajnos nem vettük észre, hogy éppen ab­ban az utcában csináljuk, ahol az Est-nek a szerkesz­tősége volt, és a hírlapírók élénken figyelik, amint az ellenlábasok ilyen jól szórakoznak, míg a fél város siratja a Fradi két pontját. Meg Írták még az aznap délutáni lapba - úgy, hogy nagy kellemetlenség volt a dologból. Ha jól emlékszem száz-száz pengő bünte­tést is kaptunk! A fegyelmi tárgyaláson Polgárnak kü­lönösen fájt, hogy Mailinger Béla úgy Ítélte meg, hogy ő az örökrangadón gyengén játszott. Mondta is: — Elnök úr, én most jól játszottam. De az is igaz, hogy a Hungária most jobb volt. Mire Mailinger: — Lehet így is mondani, de szerin­tem akkor is rosszul játszottál. Polgár: — Mondok valamit az elnök úrnak: Ön sze­rint a múltkor jól játszottam? — Igen a múltkor jó voltál. — Pedig tudja elnök úr, hogy akkor a meccs előtti éjszakát két növel töltöttem! Az elnök úr mégis azt mondja, hogy jól játszottam. — Ez igaz. De honnan tudod, hogy nem játszottál volna még jobban, ha nem nőzöl a meccs előtt?. . . Ez már Polgárnak is sok volt, feladta a „küzdel­met". A jóságos szívű Maili bácsit senki sem tudta szóval legyőzni. Még ha a titkát kiadta akkor sem. . .-X­Toldi Géza az Attila mérkőzés elején tiszta helyzet­ben olyan magasra lőtte a labdát, hogy az a tribünnél is magasabbra szállt. — Mi az Toldi — kiáltott be valaki — Haragszol a felhőkre? Toldi hamarosan „válaszolt" az izgága szurkoló­nak: 10 perc alatt két bombagólt lőtt az ellenfél ka­pujába. . . $ Akkor pedig, amikor nem sikerült gólt lőni — ré­gen is kupakudarc következett. A Ferencváros 3 gó­los előnnyel utazott a prágai KK meccsre, ahol azon­ban 4—0-ra kikapott! ,,A csapat egyetlen teljesen kifogástalan, teljes di­cséretet megérdemlő tagja Toldi volt. Csodálatos el­szántsággal, kifogástalanul küzdött az első perctől az utolsóig. Lövéseit azonban nem kísérte szerencse. Egy kapufára pattant fejese majdnem megszerezte azt a lelki pluszt, ami a továbbjutás sikeréhez elég is lett volna." íí­Toldi Géza és Sárosi György az 1935—36-os baj­nokságban szinte számolatlanul rúgták a gólokat. A Ferencváros 103 góljából Sárosi és Toldi összesen 64 gólt szerzett! Gyurka volt a gólkirály 36 góllal, Toldi 28 góljával „csak" harmadik volt a góllövőlistán. Géza az új idényt is két góllal kezdte. Az első négy meccsből 7 gólt szerzett — ami ugye majdnem két gó­los átlag! Különösen a Debrecenben elért mesterhár­masa volt értékes: ,A 15. percben először lő kapura a Ferencváros és ebből az első lövésből lesz az első gól. Kemény beadja a labdát Toldinak, akinek a lábá­ról először felpattan a labda gyertyába. Amikor le­esik, Toldi szép fordulattal, kapásból lövi félmagasan a bal sarokba, 1—01 Remek gól volt, még a Bocskai közönsége is elismerően csettint. .." Ezután még két Toldi-gól következett, így érthető, hogy Toldiról mint a mezőny legjobbjáról emlékeztek meg ezalkalommal. A dicsérő hangok egyre sokasod­tak. ,Az új, alakuló Ferencvárosnak a fémjelzője Toldi Géza. A fenegyerek. Akiből hiányzik minden, ami sztárrá tenné, hogy ezt a „hiányt" is lelkesedéssel, szívvel töltse be. A düh ugyan még most is elönti adott alkalmakkor, ettől nehezen szabadul. Tán úgy érzi, hogy ez is hozzátartozik az egyéniségéhez. S ha úgy érzi: igaza van. Mert hozzátartozik. Hozzátartoz- zik, de azért mégis le kell vetkőznie, mert eddig is, ezután is csak neki árthat. Ne hagyja magát felhúzni! Elvégre nem csak csupaszív, hanem okos futballista is. így hát a saját, de az érte rajongók érdekében is meg kell hoznia ezt az akaraterőt igénylő áldozatot." Egy kellemetlenebb témával folytatjuk. Körülbelül hányszor voltál kiállítva? Mielőtt válaszolnál, felidé­zünk egy szombathelyi esetet: „Toldit a Ferencváros csapatkapitányát kiállítot­ták. A bíró szerint szándékos durvaságért. Ezzel szem­39

Next

/
Oldalképek
Tartalom