Nagy Béla: Hajrá Fradi! Az Üllői úti stadion mérkőzései 1974-1984 (Budapest, 1984)
1974
A STADIONAVATÓ ELŐTT TÖRTÉNT 1974 januárjában az FTC klubház egyik termében sajtótájékoztatón jelentették be a klub vezetői: A Ferencvárosi Torna Club 75 éves jubileuma alkalmából felavatják az új Üllői úti stadiont! Rácz József, az FTC beruházási főmérnöke mondta: — 1971-ben végleg lebontottuk a régi lelátókat és megkezdődött az új stadion felépítése. A terveket a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának munkatársai készítették, két neves építész, Schall József docens és Kapsza Miklós adjunktus irányításával. A lelátók kiképzését előregyártott betonszerkezetekből emeltük. A homlokzatok modern vonalukkal jól illeszkednek a városképbe. Az ülőhelyek kényelmesek, 45 cm hosszúak és három 10 cm széles léc adja a felületet. Barna színt kapnak az ülések, a stadionban 29 505 hely van. (9159 ülő, 18 734 álló, valamint 1612 tisztelet és szolgálati jegy tulajdonosa látogathatja a létesítményt.) A pálya mérete 110X68 m. (A Népstadioné 112X67,50 m) Figyelembe kellett venni, hogy a mai korszerű stadionokban — biztonsági okokból — a nézők csak felfelé haladva hagyhatják el a tribünöket, tehát a „tetejéről" kell lépcsőkön megközelíteni a hét kijáratot. Számítások szerint tíz perc alatt teljesen kiürül a stadion. * Az előzetes tervek szerint az 1974. május 5-i FTC—Győr bajnoki mérkőzéssel avattuk volna az új stadiont. A 75 éves jubileumon két zöld—fehér csapat játszhatott volna. . . Aztán a nagy rivális a Vasas elleni találkozó került előtérbe. Az Elnökség döntése értelmében a május 19-re kisorsolt FTC—Vasas bajnoki mérkőzésre esett a pályaavató találkozó ünnepélyes megrendezése. A pályaavatást megelőző hetekben olyan volt az FTC klubház, mint a felbolygatott méhkas. Személyesen, levélben, telefonon jelentkeztek a szurkolók, és benyújtották jegyigényüket. A szervező bizottság vezetőjének — Bánhidy Lászlónak — szeme körül szaporodtak a ráncok és egyre nagyobbodtak a kimerültség kétségbevonhatatlan jelei, a zöldes-kék karikák. A pályaavatást megelőzően két nappal már odaadta feleségének szánt jegyét is egy régi FTC-spor- tolónak, amikor kopogtattak szobája ajtaján. Idős, fizikai munkától megtört, ráncos arcú férfi lépett be. „Jó szerencsét!" — köszönt, majd elmondta, hogy az éjszakai vonattal jött Pécsváradról. Az előző napokban úgy alakult műszakbeosztása, hogy nem tudott előbb jelentkezni. Egy jegyet szeretne a pályaavatóra és szerényen, mintaki akaratlanul bűnt követett el, letette az asztalra több, mint tízéves, rendezett, pártoló tagsági könyvét. Aztán felemelte fáradt, de reménykedő tekintetét. „Foglaljon helyet a sporttárs" — mondta Bánhidy, és nagyot sóhajtva elindult, hogy a föld alól is szerezzen egy jegyet. Elszántan célozta meg az elnöki szoba ajtaját, ott azonban fiatal kismama toporgott, kezében egy jeggyel! Csak nem akar a férjének is egy jegyet — riadt meg Bánhidy. A kismama azonban megszólította: — Kérem szépen — mondta — az elnök sporttársat keresem, de nem tudok vele beszélni, mert tárgyal, rövidesen pedig indul haza a vonatom Kecskemétre. Tetszik tudni a férjem régi pártoló tagja az FTC-nek és már meg is kapta a jegyét a vasárnapi mérkőzésre. Itt van a kezemben. Ő azonban vasárnap is dolgozik és nem tud eljönni. Azt mondta, hozzam vissza a jegyet a Harót elnök elvtársnak, mertő majd odaadja olyan Fradi-szurkolónak, aki nem jutott még jegyhez, és megérdemli. Hát most itt van a jegy. Röviddel ezután derűsen, az anyaság boldog terhével elment, mellette az öreg bányász — zsebében a Kecskemétről visszahozott jeggyel. Ez az igaz történet csak egy kis epizód a sok közül, aminek részesei voltunk a jegyelosztás „őrjítő" napjaiban. Egy részüket megoldottuk — mint a példa mutatja néha szerencsével. Nagyobb részüket — sajnos nem. Mert hogyan is lehetett volna ötszörös igényt közmegelégedésre kielégíteni? Sehogy! Jegyet kaptak azonban a pártoló tagok, az építkezésen dolgozók, a bázisszervek, a társegyesületek, politikai és társadalmi szervezetek, külföldi követségek. Szóval a 150 ezres igényből harmincezer boldog jegytulajdonos elindulhatott a pályaavató megtekintésére. „A PÁLYA ELKÉSZÜLT!" Egy évtizedes álom megvalósulásáról, a Ferencvárosi Torna Club nagy ünnepnapjáról emlékezünk meg: 1974. május 19. vasárnap. Harót János a stadionavató reggelén kissé meghatódva mondta: „Csak, hogy megérhettük ezt a napot is! Szinte félek visszagondolni arra a sok nehézségre, problémára amit az évek során le kellett küzdenünk. Emlékeztek 4 évvel ezelőtt itt még a régi lelátók romjai 3
